Középpontban a rossz lehelet

Noha sok ember életét keseríti meg, a rossz lehelet még nemrég is szinte tabutémának számított az orvostudományban. Éppen ezért ezt a témát állították egy chicagói tudományos konferencia középpontjába.

A rendezvényen több mint kétszázan vettek részt, volt köztük fogorvos, gyógyszerész, mikrobiológus, pszichológus, de még illatszakértő is.

A szakemberek kutatási területei magukba foglalják a szájszag elleni természetes ellenszereket - a fahéj például jó választás -, a rossz lehetet kiszimatoló mesterséges orrot, valamint a kilélegzett levegő és a betegségek közötti kapcsolatot is.

"Gyorsabb haladást szeretnénk ezen a területen. A fogorvosok például azért nem törődnek vele, mert a szájszagba nem hal bele senki. Pedig ez jelentős probléma, élete egy szakaszában mindenki küzd a rossz lehelettel" - jelentette ki Christine Wu, a konferencia egyik szervezője, a chicagói fogászati főiskola munkatársa.

A legtöbb embernél a rossz lehelet oka, hogy a szájban élő baktériumok a fehérjék bontása közben illékony kénvegyületeket termelnek. Emellett a száraz száj, a fogszuvasodás, egyes gyógyszerek és betegségek - például a cukorbetegség - is okozhatnak kellemetlen szájszagot.

A baktériumok 90 százaléka a nyelven él, amelynek meleg, nyirkos környezete valóságos inkubátor számukra.

A minnesotai fogászati főiskola munkatársa szerint a megfelelő szájápolás az esetek nagy részében elegendő a tünetek megszüntetéséhez. Ebbe beletartozik a fogselyem használata, a fogmosás, a nyelv hátsó oldalának megtisztítása és az antibakteriális szájvízzel való öblögetés.

Patricia Lenton érdekességként azt is megemlítette, hogy az emberek 4-17 százaléka retteg alaptalanul a kellemetlen szájszagtól, ami egyike a kényszeres viselkedési rendellenességeknek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra