Fluoridos fogkrém: egészen kicsi kortól érdemes használni

A kicsiknek már az első fog kibújásakor érdemes fluoridtartalmú fogkrémet használniuk - derül ki az Amerikai Fogorvosok Társaságának (ADA) nemrégiben módosított ajánlásából.

A szülőknek rizsszemnyi térfogatú fluoridos fogkrémmel érdemes megmosniuk a három évnél fiatalabbak fogát, háromtól hatesztendős korig pedig borsónyi mennyiséget tartanak megfelelőnek a szakértők a lepedékképződés megelőzésére.

Mit tud gyermekei fogápolásáról? fogmosáshoz , kettőtől hatéves korig pedig borsónyi fluoridos készítményt. "Az Amerikai Fogorvosok Társasága fél évszázada javasolja a fluoridos fogkrémek használatát a lepedékképződés megelőzésére. A kutatási eredmények újraelemzése alapján pedig nyilvánvaló, hogy ez bármilyen korú gyermekeknek is hasznos" - magyarázta Dr. Edmond Truelove, a társaság tudományos ügyekért felelős elnöke. "A gyerekek körülbelül negyedénél jelentkezik fogkő-lerakódás még az óvodás évek előtt, éppen ezért kiemelten fontos a gondviselők tájékoztatása a fluoridos fogkrém megfelelő használatáról" - tette hozzá Dr. Truelove. A szervezet frissített irányelvei arra irányulnak, hogy a fluorózis kockázatának minimálisra csökkentésével lehessen megelőzni a lepedékképződést. Ez az állapot a fogak enyhe elszíneződésével jár, s a fluorid túladagolásának tudható be. Az új ajánlások a című szakfolyóirat februári számában jelennek meg. A fogszuvasodás lényege, hogy a fogak ásványianyag-tartalmának kioldását eredményező hatások túlsúlyba kerülnek az ásványi anyagokat beépítő tényezőkkel szemben. Ennek következtében a fogzománc fokozatosan elveszti ásványi anyagait, majd elvékonyodik és áttörik. A fogszuvasodás tehát nem egyetlen kórokozó műve, hanem többtényezős, összetett folyamat eredménye. Erről bővebben itt olvashat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra