Betegségek, amikről a szánk árulkodik

A leheletünk szaga, illetve annak megváltozása többfajta betegséget jelezhet - akárcsak az íny, a fogak és a nyelv állapota, illetve elváltozásai. Ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk, érdemes lehet orvoshoz fordulni!

Ha hirtelen több lyukas fogunk lesz

Ez a tünet cukorbetegségre utalhat. Ha nem nőtt jelentős mértékben a cukorfogyasztásunk, vagy nem szedünk valamilyen újfajta gyógyszert, mégis sok fogunk kilyukad, az annak a jele is lehet, hogy szervezetünk nem megfelelően dolgozza fel a glükózt. Jel lehet még az is, ha édes ételek fogyasztása után a fogainkban fájdalmat érzünk - ha ez szájkiszáradással, esetleg szájpenésszel is együtt jár, még több okunk lehet gyanakodni.

Fogak romlása, eróziója

Ha a fogaink elszíneződnek, gyengülnek, kopnak, az gasztroözofageális reflux (GERD) tünete is lehet. A GERD akkor következik be, ha a gyomorsav visszafolyik a nyelőcsőbe, ami irritálja és károsítja azt, a sav pedig a szájüregbe jutva a fogakat is megtámadja. Ha a fogfájást gyomorégés is kíséri, esélyes, hogy GERD-ben szenvedünk.

A szánk kisebb nagyobb tünetekkel jelzi, ideje fogorvoshoz fordulni

A szánk kisebb nagyobb tünetekkel jelzi, ideje fogorvoshoz fordulni

Ínyvérzés fogmosáskor

Hacsak nem arról van szó, hogy túl sokáig és túl durva sörtéjű kefével mosunk fogat, a vérzés az fogíny gyulladásának egyik biztos jele. Bár ez önmagában nem hangzik súlyosnak, kezeletlenül hagyva foggyökérhártya-gyulladást okozhat, azzal ezzel betegséggel küzdők pedig kutatások szerint gyakran lesznek szívbetegek is.

A reklámokban, a szájápolási készítmények csomagolásán vagy a fogászati témájú cikkekben gyakran találkozunk első hallásra ismeretlenül csengő szavakkal. Összeválogattuk leggyakrabban említetteket, és meg is magyarázzuk, mit jelentenek.

Pöttyök a nyelven

Ha fehér pöttyöket találunk a nyelven, az szájpenész jele lehet, amelyet a candida-baktériumok elszaporodása okoz a szervezetben - a cukorbetegek és a legyengült immunrendszerűek körében gyakori ez az állapot, amely nyelési nehézségekkel, kivörösödéssel is párosulhat. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk, keressünk fel egy orvost, mert lehet, hogy gombásodás elleni gyógyszerre lesz szükségünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra