Az Ön fogai is veszélyben vannak?

A saveróziótól egyedül az védett, akinek nincs már egyetlen saját foga sem. Ha Ön nem a protézist viselők táborába tartozik, akkor bizony az Ön fogai is veszélyben vannak!

De miért?

A saverózió egyre több embert érint, ennek pedig egyszerű oka van: ahogy egyre inkább vigyázunk a fogainkra, egyre kevesebb fogat húznak ki a fogorvosok, több fogat tartunk meg egyre hosszabb ideig - így viszont a megmaradó saját fogaink ki vannak téve az eróziónak.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint az enyhe saverózió nagyon sok ember esetében megfigyelhető lenne a fogorvosnál, és előrehaladott tünetekkel is egyre gyakrabban találkoznak a szakemberek.

A fogak élettartamának meghosszabbodásán kívül a saveróziónak kedvez, hogy a modern étrend fokozottan savas kémhatású. Magas savtartalmú például sok üdítőital, a bor. Az egyébként egészségesnek tartott ételek, például a gyümölcsök egy része is savas.

Senki nincs biztonságban?

Még a fiataloknál is megfigyelhető a saverózió: minden korosztályt és mindkét nemet érinti ez a probléma. A természetes fogak mindenkinél ki vannak téve koptató hatásoknak, még a tejfogak is, sőt, azokra nézve a saverózió igen veszélyes, hiszen kevesebb ásványi anyagot tartalmaznak, tehát a fogzománcuk eleve lágyabb a felnőtt fogakénál.

De mint mindennél, itt is az idő fontos tényező: minél tovább van kitéve a fog a káros hatásoknak, annál gyakoribbak a károsodások. Épp ezért az időseknél még inkább megfigyelhető, hogy a zománc felpuhul, elvékonyodik, a megváltozik a fogak textúrája, alakja és külső megjelenése, a fogak érzékenyebbé válnak.

Saveróziót okozhatnak az ételeken kívül szájba kerülő gyomorsavak is, például bulimia vagy emésztési zavarok, főként nyelőcsőreflux (GERD) következtében.

Ritkán, de jelentkezhet foglalkozási vagy ipari ártalom hatására: például olyankor, ha valaki hosszabb időn keresztül savas gőzöket lélegez be.

Tapasztalja magán valamelyik tünetet?

Idejekorán csak alapos fogászati vizsgálat során derül ki a károsodás. Mindazonáltal van néhány figyelmeztető jel.

  • Fogérzékenység: amint a fogállomány a fogzománc kopása következtében a felszínre kerül, forró, hideg vagy édes ételek és italok fogyasztásakor időszakos enyhe szúró fájdalom jelentkezhet.
  • Elszíneződés: a fogak enyhén elsárgulhatnak, ahol kilátszik a sötétebb színű fogállomány.
  • Legömbölyített fogak: a fogfelszín, illetve a fogélek legömbölyített hatást keltenek.

A saverózió későbbi szakaszainak tünetei

A saverózió hatásait többnyire már csak előrehaladottabb szakaszban vesszük észre, ekkor már egyértelmű jelei vannak a károsodásnak.

  • A fogak áttetszővé válása: az elülső fogak a harapó élek környékén enyhén áttetszővé válnak.
  • Fokozott elszíneződés: a fogakon sötétebb sárga elszíneződés jelentkezhet, ami nem más, mint a kilátszó fogállomány.
  • Repedések: a fogéleknél apró repedések és érdesség jelentkezhet.
  • Súlyos érzékenység: ahogy a fogállomány idővel egyre jobban kilátszik, a fogak túlérzékenysége is egyre fokozódhat, enyhébb szúró fájdalom forró, hideg vagy édes ételek és italok fogyasztásakor.
  • Bemélyedések kialakulása: kis bemélyedések jelenhetnek meg a fogak rágófelületén - ebben a szakaszban a tömések kiemelkedhetnek.

Saverózió - tényleg veszélyes?

Először "csupán" áttetszővé válnak a fogak, főleg az elülső fogak a harapó élek. A fogakon sötétebb sárga elszíneződés jelentkezhet, ami nem más, mint a kilátszó fogállomány, a fogéleknél apró repedések és érdesség jelentkezhet, a fogak "öregebbnek" néznek ki.

Ahogy azonban a fogállomány idővel egyre jobban kilátszik, a fogak túlérzékenysége is egyre fokozódhat, erősödik a fájdalom. Kis bemélyedések jelenhetnek meg a fogak rágófelületén - ebben a szakaszban a tömések kiemelkedhetnek.

A fogak és a fogzománc alatti fogállomány védelme érdekében a fogorvos fogtömést, kerámiahéjat vagy koronát alkalmazhat a fog korábbi színének és alakjának helyreállítására. Súlyos esetekben a saverózió által okozott károsodás miatt a fogat ki kell húzni!

A fél évenkénti fogorvosi ellenőrzés ebből a szempontból is fontos, mivel extrém esetben akár fél év alatt is tönkre mehet a fogzománc, ha helytelenül ápoljuk, illetve nem törődünk azzal, hogy a savas ételek milyen hatással vannak fogazatunkra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra