A fogszuvasodás megelőzése

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A Föld lakosságának 95 százalékát érinti a fogszuvasodás, így a világ egyik legelterjedtebb betegségeként tartják számon. Fogaink egészségéért ugyanakkor mi is sokat tehetünk - íme néhány tanács a szép és egészséges mosolyért!

A világ egyik legelterjedtebb betegségeként tartjuk számon a fogszuvasodást. Az utóbbi évek, évtizedek felvilágosító kampányainak köszönhetően a fejlett világban javult némileg a fogak állapota, de összességében még így is világszerte százból 95 embernek legalább egy szuvas foga van. Nem túl rózsás a helyzet Magyarországon sem: egy átlagos 12 éves gyerek fogsorában már négy rossz fog található, a középkorúak fogainak pedig a fele szuvas, hiányzik vagy tömött.

A fogszuvasodás kifejezés onnan ered, hogy régen azt gondolták, a fogat az azt rágó fogszú betegíti meg. Hogy miért mennek tönkre fogaink és mit tehetünk ellene, arról az alábbi cikkünkben tájékozódhat!

Fogaink egészsége genetikai adottságainktól is függ - illetve a nyál összetételétől -, ezeken értelemszerűen nem tudunk változtatni. Sokat tehetünk azonban a szép fogazat megőrzéséért megfelelő táplálkozással, illetve a rendszeres és alapos szájhigiéniával. A fogkrémben is felfedezhető fluorid jelenléte elősegíti az ásványianyag-tartalom helyreállítását, megakadályozza a baktériumok szaporodását és savtermelését.

Fluoridot elsődlegesen ivóvízből és táplálékkal juttathatunk a szervezetünkbe, ez a mennyiség azonban nem mindig fedezi a fogszuvasodás megelőzéséhez és a csontépítéshez szüksége mennyiséget. Külsőleg fluoridos fogkrémmel, belsőleg pedig fluorozott só használatával juttathatjuk a fogaknak. 

egy átlagos 12 éves gyerek fogsorában már négy rossz fog található
Egy átlagos 12 éves gyerek fogsorában már négy rossz fog található

Kerüljük a cukrot és a pépes ételeket

Ugyanilyen fontos a helyes táplálkozás: fogaink egészségének érdekében alapszabály, hogy a lehető legkevesebb édességet fogyasszuk (illetve számos egyéb okból is tanácsos átgondolni a szénhidrátbevitelünket). Kivételt képez közöttük a magas kakaótartalmú csokoládé, melynek fogyasztása még jót is tesz fogainknak, a benne lévő kakaóvaj ugyanis bevonja a fogat, és megvédi a savak ellen.


Nem tesznek jót a túlfőzött, pépes ételek sem, melyeket kevésbé kell megrágni, így elmarad a fogak ezzel együtt járó tisztítása. Lehetőleg kevés savas ételt és italt együnk, a gyümölcsök közül is a kevésbé savas, kis cukortartalmú ajánlott a fogak védelmében.

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32758

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős, borult lesz az ég, de délkelet felől elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag