A fogágybetegség súlyosbíthatja a COPD-t is

A fogágybetegség okozta problémák listája napról napra bővül. A legújabb eredmények szerint a betegség a légzőszervekre is kihatással van. Az olyan légúti betegségek során, mint a tüdőgyulladás vagy a súlyosbodó krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), a baktérium elindul az alsó légutak felé - állítják a tanulmány szerzői. Ebben az esetben a fogorvosoknak van nagy szerepük a megelőzésben.

A vizsgálatba száz olyan beteget vontak be, akik légzőszervi megbetegedések miatt kerültek kórházba, adataikat pedig további száz fogágybetegségben szenvedő alanyéval vetették össze. A kutatók figyelembe vették a betegek életkorát, nemét, társadalmi helyzetét és életformáját. A társadalmi helyzet során olyan tényezőket vizsgáltak, mint az iskolázottság és a havi bevétel, míg az életforma meghatározása a dohányzás és a fogászati ellenőrzések rendszerességére terjedt ki.

A légzőszervi megbetegedésben szenvedők fogai rosszabb állapotban voltak, mint a kontrollcsoporté, gyakori volt köztük az ínygyulladás, mélyebb szuvasodásokat diagnosztizáltak náluk, és többször szorultak orvosi kezelésre.

"A kutatási eredmények összefüggést mutattak a fogágybetegség és a légzőszervi megbetegedések között, és azt jelzik, hogy a nem megfelelő szájhigiénia megnöveli a tüdő megbetegedésének kockázatát" - írták a kutatók.

Frank Scannapieco, a Buffalói Egyetem szájbiológiai professzora szerint a felfedezés azért egyedülálló, mert valóban elvégezték a fogágy vizsgálatát a betegeken, amely a légzőszervi problémák miatt kórházi kezelésben részesülők esetében nem egyszerű feladat. Mindannak ellenére azonban, hogy az eredmény nem meglepő, nem száz százalékosan bizonyított.

Azt a kutatók is elismerik, hogy szükségesek a további vizsgálatok. Ugyanakkor Scannapieco szerint hatalmas előrelépés történt azóta, hogy az 1980-as években elkezdték kutatni az összefüggést, mivel akkoriban az emberek mindezt nem vették elég komolyan. A hozzáállás azóta sokat javult.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra