A fog és az íny

Fogaink épségét nemcsak esztétikai szempontok miatt kell megőrizni. A jó rágás a kifogástalan emésztés alapfeltétele.

Testünk legkeményebb szövete a fog, az állcsont és az állkapocs peremén elhelyezkedő mésztartalmú szervünk. A metszőfogak "levágják" az ételt, a szemfogak apróbb darabokra tépik, a kis- és a nagyőrlők szétmorzsolják, vagyis előkészítik a további emésztésre. A maradandó fogazat a gyermek hétéves kora táján jelenik meg. A fog fehér, látható részét borító zománc a korona. A fogak belső csontállományát dentinnek nevezzük. A fog rejtett részét, a fogínyben lévő gyökeret cement öleli körül. Az állcsont és az állkapocs foglalja magába az egész fogsort, amely felnőtteknél harminckét fogból áll (a négy bölcsességfogat is beleértve). Oxigénnel és a léthez nélkülözhetetlen más elemekkel a fogakat is a vérerek látják el, s van bennük egy főideg is.

A fogszín elváltozásai

Tünet

Különböző tényezők okozzák a fogak elszíneződését vagy elszíntelenedését.

A fog felületén látható barna vonalak a fogszuvasodás jelei, ilyen esetben haladéktalanul fogorvoshoz kell menni. Megjelenhetnek a fogakon sárgás, olykor barnás foltok is, melyeknek nincs kóros hátterük; rendszerint a dohány, a kávé, a tea festékanyaga, esetleg fogkő okozza az elszíneződést.

Az is előfordulhat, hogy az ivóvíz túl magas fluoridtartalma váltja ki az elszíneződést.

Okok

A fogak színe változhat alultápláltság miatt, öregedéskor, de okozhatja már az enyhe vitaminhiány is. A dohányzás, a kávé, a tea együttes hatása, valamint vastartalmú gyógyszerek és egyes antibiotikumok is árthatnak a fehér fogaknak.

Kezelés

A fog elszíneződését nem szükséges kezelni, kivéve kóros tünetek jelentkezésekor. Utóbbi esetben a kezelést az okok függvényében kell megválasztani, például vitaminpótlás, fogkő-eltávolítás. Vigyázzunk a fogak fehérítésére szánt "csodatévő" termékekkel, kérjük ki fogorvosunk tanácsát.

Fogpótlás

"Balesetben kitört egyik alsó kismetszőm. Félek, hogy a pótlás elrontja a korábban hibátlan fogsoromat." Nem kell aggódnia, a fogsora olyan szép lehet, mint a balesete előtt. Minden fognak jellemző színezete van, és ezt a fogtechnikusok jól tudják. Amikor a fogorvostól átveszik az ön foglenyomatát, a pótlás színét az eredeti fog színéhez igazítva választják ki.

Az őrlőfog metszeti képe:

a fogzománcot (fehér), a fog módosult csontos állományát (narancsszínű) és a fogbélürege (piros) ábrázolja. A kék rész jelöli a gyökeret borító cementet.

Fogcsikorgatás

Tünet

A bruxizmusban szenvedő beteg rendszerint alvás közben csikorgatja fogait.

Okok

Alvás közben az állkapocs ízületeire túl nagy nyomás nehezedik, és az állkapcsok izmai görcsösen összehúzódnak. Mindez származhat az alsó és a felső fogsor rossz elhelyezkedéséből, foghiányokból, alvás közbeni öntudatlan idegességből.

Veszélye

A krónikus bruxizmus károsíthatja a fogakat, mert elkoptatja a fogzománcot. Az erős és rendszeresen a fogra nehezedő nyomás sértheti a fogbelet. Ez a funkciózavar változtathat a halánték, az állcsont és az állkapocscsont hátulsó nyúlványa által alkotott ízület jó működésén. A huzamos fogcsikorgatás torzíthatja az állkapocs tengelyét, ami fájdalmas lehet, sőt fejfájást is okozhat.

Kezelés

A leghatásosabb a sínezés. Éjszakára a harapást stabilizáló vékony műanyag sínt lehet a fogívre helyezni, így rögzítve a helyes fogzáródást.

Segíts magadon!

Állkapocs-ízületi fájdalmak

Ha rágóizomgörcsöt, vállig kisugárzó izomfájdalmat vagy gyakori fejfájást tapasztal, ellenőriztesse a fogait. Az orvos megvizsgálja az állkapocsívet, a töméseket és a fogsor zárásakor a fogpótlásokat. Az ilyen fájdalom enyhíthető meleg, nedves borogatással, minimális állkapocsmozgással. Szakember irányításával tanulja meg és végezzen rendszeresen szájnyitási és tágítási gyakorlatokat. Ez fontos ahhoz, hogy az állkapocsízület megőrizze mozgathatóságát. 7. szám

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra