Veszélyes a munkahelyi sütizés

A munkahelyi sütizés egészségügyi kockázataira hívta fel a figyelmet, egyben a rossz szokás megváltoztatását sürgeti a brit fogorvosok szakmai testülete.

A brit Szájsebészeti Kar által megfogalmazott ajánlás szerint a munkahelyeken minimálisra kellene csökkenteni a sütemény- és kekszfogyasztást, mivel az elhízáshoz vezet és a fogakat is rongálja - írta a BBC hírportálja.

süti a munkahleyen
Születésnapi sütis köszöntés a munkahelyen. Kedves és veszélyes

Nigel Hunt professzor hangsúlyozta, hogy a brit munkahelyeken szükség lenne a sütikultúra megváltoztatására. A professzor szerint az édességek fogyasztását azzal lehetne csökkenteni, ha például ebédidőre időzítenék a közös sütizést vagy a nassolni valókat eltennék szem elől.

Hunt professzor, a Királyi Sebészeti Kollégium Szájsebészeti Karának dékánja felvetette, hogy 2017 "a sütikultúra elleni küzdelem" éve lehetne, mivel széles körben elterjedt, hogy a vezetők süteménnyel jutalmazzák a dolgozóikat, a dolgozók süteménnyel ünneplik egymást és a szabadságról visszatérők édes nassolni valókkal lepik meg kollégáikat.

Noha ezeket a kis ajándékokat jó szándékkal adják, mégis részük lehet az "elhízásjárvány" terjedésében és a fogak romlásában - jelentette ki a professzor.

Csak étkezések befejező fogásaként, hetenként legfeljebb egyszer-kétszer együnk édességeket, süteményeket. Ezedket soha ne étkezések között fogyasszuk, és főleg ne helyettük. Részletek!

A szájsebészek ajánlása szerint a munkahelyeken sütemények helyett inkább alacsony cukortartalmú alternatív rágcsálnivalókat fogyasszanak, segíthet a sütiporciók csökkentése is, kerüljék a nassolást és az édességeket inkább tegyék el ebédre, ügyeljenek a cukorbevitel mennyiségére és ne hagyják szem előtt az édességeket, mert akkor óhatatlanul többet esznek belőlük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra