Szívbetegséget okoznak a transzzsírok

A koszorúér- betegség kialakulásának kockázata háromszor nagyobb azoknál a nőknél, akiknél magas a transzzsírok szintje a vérben - olvasható a Vérkeringés (Circulation) című amerikai szaklapban. A Harvard Egyetem nők körében végzett vizsgálatának eredményét a lap az eddig ismert legmeggyőzőbb bizonyítéknak tartja.

Már korábbi tanulmányok alapján is egyértelmű volt a szakemberek számára, hogy a transzzsírok emelik a káros LDL-koleszterin szintjét és csökkentik a jó HDL-t. A magas LDL-szint az érelmeszesedés egyik legfontosabb kockázati tényezője. A transzzsír bevitelnek a koszorúérbetegségekre gyakorolt kóros hatását jól mutatja az említett vizsgálat, amelynek során az USA-ban 32 826 nőt - a napi transzzsír fogyasztás mennyisége alapján - négy csoportba osztottak. A 2,5 grammnyi zsírt fogyasztóknál egynek (1) vették az iszkémiás szívbetegség relatív kockázatát. A rizikó a 2,7 grammot fogyasztó csoportban már 1,6 lett, a napi 3,1 grammot evőknél ugyancsak, viszont a napi 3,6 gramm transzzsír bevitel mellett a koszorúér-betegség kockázata 3,3-szorosára nőtt.

A Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének vizsgálatában 1989-90 között harmincezernél több nőtől vettek vérmintát, majd hat éven át nyomon követtek egészségi állapotukat. A hatéves periódus alatt 166 esetben alakult ki koszorúér betegség - mégpedig olyan eloszlásban, hogy a legmagasabb transzzsír tartalmú vérmintákhoz a koszorúér betegség háromszoros kockázata társult a legkevesebb transz-zsírt tartalmazókhoz képest.

Az említett eredmény a korábbiakhoz képest még erősebb összefüggést mutat a szívbetegség és a transzzsír bevitel között. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a vértestek zsírtartalmának meghatározása jóval megbízhatóbb, mint a betegek bevallásán alapuló étrendi beszámoló. A vizsgálatot végző kutatócsoport vezetője, Frank Hu utalt arra, hogy a transzzsír fogyasztást a vörösvértestek transzzsír tartalma alapján határozták meg. Mivel az emberi szervezet nem állít elő transzzsírt, a vértestekben kimutatható mennyiség jól tükrözi az élelmiszerek útján történő bevitelt.

Az amerikai kutatók megjegyzik, hogy az észlelt megbetegítő hatás valószínűleg nem kizárólag a koleszterinszint változásával magyarázható, a transzzsíroknak feltételezhetően további érkárosító hatása is van; ennek vizsgálatához további kutatásra van szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra