Rizs, amely jó cukorbetegség ellen

A cukorbetegség, a rák egy típusa és az elhízás megelőzésében is segíthet egy új genetikailag módosított rizs, amelynek kedvező élettani hatásaiból a világnépesség több mint fele profitálhatna - állítják ausztrál kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmányukban.

A Tasmania Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert, amellyel növelni tudják a rizs rezisztens keményítő tartalmát, ezáltal a gabonaféle emészthetőbbé válik és fogyasztása csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség valamint az elhízás kialakulásának kockázatát.

rizs
A génmódosított rizs súlyos betegségek gyógyításában kaphat szerepet. Vége a cukorbombának

"Az eljárást más gabonafélék, például a búza esetében is lehetne alkalmazni" - állapította meg Steven Smith, a tanulmány vezető szerzője, hozzátéve, hogy a magas rezisztens keményítő tartalmú élelmiszerek a különböző bélbetegségek, köztük a rák kialakulásának kockázatát is csökkentik.

A rizs a világnépesség több mint fele számára jelent fontos táplálékforrást. Smith szerint az ázsiai országokban egyre nő a 2-es típusú cukorbetegséggel küzdők, valamint az elhízottak aránya, ám az új "designer rizs" segíthet az egészségi problémák visszaszorításában.

Kevés olyan sokoldalú ételünk van, mint a rizs. Étel és ital, előételtől a desszertig mindenféle fogás készítésére alkalmas. Joggal pályázhat a "fogyókúrások körete" címre. Részletek!

Mint Smith elmondta, a kizárólag glükózból felépülő keményítő gyors megemésztése "cukorbombaként" hat a szervezetre. Smith szerint a rezisztens keményítő nem csupán a cukorbomba-hatás jelentkezésének valószínűségét, hanem az étvágyat is csökkenti, és jó táptalajt ad az egészséges mikrobák számára.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra