Rituáléval javíthatunk az ételek ízén

A születésnapi ünnepléseknek többnyire megszokott forgatókönyvük van: éneklés, gyertyafújás, tortavágás. Egy friss kutatás szerint ez a szertartás nemcsak emlékezetesebbé teszi az eseményt, de a sütemény ízét is javíthatja.

A című szakfolyóiratban közzétett eredmények alapján az étkezés előtt folytatott rituálék - még a jelentéktelennek látszók is - valóban megváltoztatják az ízérzékelés folyamatát.

Kathleen Vohs, a Minnesotai Egyetem pszichológusa azután lett kíváncsi a szertartások erejére, hogy észrevette: ő maga is hajlamos viccesnek tűnő rítusokba bocsátkozni táplálkozás előtt. "Valahányszor kávét rendelek , elveszek egy csomag cukrot, megrázom, kinyitom, beleöntök egy kicsit, és csak azután kóstolom meg. Ez a mennyiség sosem elég, tehát utána öntöm a csomag felét. Igazság szerint ez nem egy funkcionális magatartás, hiszen beletehetném rögtön a felét" - mondta Vohs, aki kollégáival együtt négy kísérletet végzett, hogy ezek a tevékenységek miként befolyásolják az ízérzékelést.

Az első kísérlet alkalmával a résztvevők egy részének úgy kellett megenniük egy szelet csokoládét, hogy kicsomagolás nélkül kettétörték, kicsomagolták és megették a felét, majd ezt megismételték a másik felével. A többieknek rövid pihenés után kedvük szerint, utasítások nélkül kellett megenniük a csokoládét. Az eredmények alapján az előbbi csoport tagjai jobbnak és finomabbnak értékelték az édességet , és hajlandóak lettek volna többet fizetni érte.

A második kísérlet megerősítette ezeket az eredményeket, kimutatva, hogy a véletlenszerű mozzanatok nem teszik élvezetesebbé az étkezést. Csak az ismételt, epizodikus, fix magatartásminták változtatják meg az észlelést. Az adatok szerint minél több idő telt el a rituálé és az étkezés között, annál jelentősebb volt a hatás: még az olyan semleges élelmiszerek esetében is, mint a sárgarépa.

Az utolsó két vizsgálat alkalmával Vohs és munkatársai kimutatták, hogy a rituáléban való személyes érintettség kulcsfontosságú: a más által akkurátusan készített limonádé nem finomabb. Sőt, az is kiderült, hogy a belső indíttatású érdeklődés - tehát a rituálé magával ragadó ereje - felelős az evési élmény javulásáért.

"A rituálék erejét akár a műtétekből való felépülés során is lehetne alkalmazni" - ismertette a szakértő a jövőbeni kutatási irányvonalat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra