Ön "Irodai piknikező" vagy "Reggeli-vadász"? Itt a 4 érdekes reggeliző-típus!

800 ezer ember egyáltalán nem reggelizik Magyarországon - derült ki a McReggeli Gyorsjelentéséből, és az érintettek többsége időhiányra hivatkozott, amikor az okokról faggatták, illetve elég sokan válaszolták azt, hogy egyszerűen nem jut eszükbe reggelizni - ismertette a Medián Közvélemény és Piackutató Intézet által végzett felmérés adatait Baittrok Borbála szociológus. Az is rossz hír a dietetikusok szerint, hogy a felnőttek 30 százaléka nem minden nap szokott reggelizni.

Pedig a reggeli az egészséges élet egyik legfontosabb pillére. Ébredést követően 1 órán belül el kell fogyasztanunk a napi kalóriaszükségletünk ötödét ahhoz, hogy az aznapi munkához elég energiával lássuk el a szervezetünket - mondta Henter Izabella dietetikus. Ez az étkezés - több kutatás szerint is - az elhízás egyik legjobb ellenszere. Aki ugyanis reggelizik (ráadásul jól összeválogatott, minden tápanyagot tartalmazó ételt) az a nap többi részében kevesebb kalóriát fogyaszt.

Jó reggelinek az úgynevezett komplett reggeli számít: gabona (teljes kiőrlésű), fehérje (tojás, jó minőségű hús, alacsony zsírtartalmú tejtermék, vagy magas fehérjetartalmú növény) zöldség és/vagy gyümölcs kell ahhoz, hogy minden szempontól el legyen látva a szervezetünk. A reggelizés időtartalma sem mindegy: a gyors, kapkodó étkezés hajlamosít a túlevésre, és a megfelelő mennyiségű folyadék szintén fontos eleme a reggelinek. Ha például valaki kávézik reggel, akkor mellé még szükség van folyadékra, mivel az a szomjúságot nem csillapítja, a szervezet folyadékigényét nem fedezi. Sokan a mai napig összekeverik az éhséget a szomjúságérzéssel, ezért is szükséges a sok folyadék fogyasztása - mondta a dietetikus.

A házon kívül reggelizők négy jellegzetes csoportba sorolhatók, a kategóriák nevét a McReggeli Gyorsjelentés vezette be. Az országos reprezentatív felmérésben megkérdezettek többféle csoportba is besorolhatták magukat, ezért nem 100 százalék jön ki, ha összeadjuk a különböző kategóriák képviselőinek arányát.

Legtöbben az Irodai Piknikezők vannak, ők a reggeli fogyasztók 70 százaléka. Ők otthon csomagolják maguknak a reggelijüket és a munkahelyükön fogyasztják azt el. Probléma lehet, hogy az emailek olvasása közben nem figyelnek arra, mit és mennyit tesznek a szájukba - ráadásul sok munkahelyen nem örülnek annak, ha valaki a számítógépe előtt eszik. Ennél kedvezőbb, ha a munkahelyen lévő konyhában fogyasztják el az otthonról hozott reggelit.

A Mobil Reggelizők aránya (az egyáltalán reggelizők között) 37 százalékos. Ők elvitelre vásárolnak, elsősorban pékségeknél, és menet közben, autóban (vezetés közben), utcán gyalogolva falatoznak. De vajon mi mindent fogdosnak össze, mielőtt a pogácsájukat, kakaós csigájukat a kezükbe veszik? És mennyire lehet egészséges élelmiszereket fogyasztani a mozgólépcsőn utazva?

A 18-39 éves szingli nőkre és férfiakra jellemzőbb, hogy házon kívül reggeliznek, mint azokra, akik már együtt élnek valakivel, esetleg házasok. Jól elkülönülnek a szingli és a párkapcsolatban élők étel- és italválasztási szokásai is: előbbiek tipikusan müzlit, gyümölcsöt és gyümölcslevet, utóbbiak jellemzően tojást, tósztot és teát fogyasztanak reggelente.

A megkérdezettek 22 százaléka válaszolta azt, hogy a felsorolt kategóriák körül a "Reggeli Vadászok" kategória is illik rá. Ők megfontolják, hová mennek reggelire „vadászni”, mert számukra az ár-érték arány kiemelt jelentőségű. Ínyükre van a gyors kiszolgálás: körülbelül 15 percet szánnak a nap első étkezésére, ugyanakkor szeretik nyugodtan, kulturált környezetben elfogyasztani az ételt.

Legkevesebben az Időmilliomosok csoportba tartozónak vallották magukat: 8 százalékban. Ők azok, akik reggelente akár 1 órát is elüldögélnek bisztrókban, kávézókban.

Azoknak, akik egyáltalán nem reggeliznek, a dietetikus azt ajánlja, legalább folyadékot vegyenek magukhoz még otthon. Akár teát, akár sok tejjel készített kávét, akár gyümölcslevet, de valamit igyanak, mielőtt elindulnak otthonról.

Kéky Kira

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra