Nem lehet trükközni a tojás árával

Könnyebb lesz összehasonlítani a boltok polcain sorakozó tojások árát, miután a kilónkénti árak is jól láthatóan szerepelnek majd rajtuk.

A boltok polcai előtt állva sokaknak okozhat fejtörést, hogy a kisebb, de olcsóbb, vagy a nagyobb méretű, azonban drágább tojásokat válasszák. Egy rendeletmódosításnak köszönhetően március 20-ától könnyebben eldönthetik, hogy melyik éri meg jobban, ugyanis innentől egyforma méretben kell kiírni az egy darabra és az egy kilóra vonatkozó árat - idézi a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményét az Origo .

Az egyik legnépszerűbb élelmiszer a tojás: változatosan elkészíthető, olcsó, és számos pozitív egészségügyi hatása van, amelyet hajlamosak vagyunk elfelejteni magas koleszterintartalma miatt. Egészségünkre gyakorolt hatásairól bővebben alábbi cikkünkben írtunk!

Sok országban nem is árulják, Magyarországon népszerű az S-es

A tárca szerint eddig elterjedt módszer volt, hogy az egy kilogrammra számított egységárat az előírtnál kisebb méretben tüntették fel. Ez pedig alkalmas volt a vevők megtévesztésére. Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kis méretű ipari tojás importja Magyarországon. Mivel áruk látszólag alacsonyabb, ez hátrányosan érintette a helyi gazdák által termelt, magasabb kategóriába sorolt tojások eladását . Ezek a kis tojások azonban a legtöbbször csupán olcsóbbnak tűnnek, hiszen mennyiségben kevesebbet kapunk vásárláskor, mintha a nagyobb tojásokból választottunk volna.

Az olcsóbb, de kisebb tojásokkal összességében rosszabbul járhatunk
Az olcsóbb, de kisebb tojásokkal összességében rosszabbul járhatunk

Sok országban nem is forgalmazzák a legkisebb, S-es tojásokat, ám Magyarországon a boltok forgalmának 30-40 százalékát ez a kategória adja. Azonban egy tyúk élete során tojt összes tojásnak csak 10 százaléka tartozik az S-es méretbe. Vagyis az itthon kapható mennyiség zöme külföldről érkezik hozzánk, például Lengyelországból.

Fogyókúrás és egészséges táplálék

A tojás az idők kezdete óta az emberiség egyik legalapvetőbb és legértékesebb tápláléka. Elsőrendű fehérjeforrás, zsírösszetétele a szervezet minden igényét kielégíti, emellett pedig bőségesen tartalmaz vitaminokat és ásványi anyagokat. Kiemelkedő biológiai értékének köszönhetően némi szénhidráttal és rosttal karöltve egyedüli ételként is kiszolgálná az emberi szervezet tápanyagigényét. Más ételekhez képest ugyanakkor kicsi a kalóriaértéke is: egy átlagos méretű tojás energiatartalma 75 kcal, ezért számos fogyókúra alapját képezi. Hogy miért érdemes minél többször fogyasztani, arról bővebben alábbi cikkünkben írtunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra