Mit egyenek a 40-es, 50-es és 60-as éveikben járók?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egyáltalán nem mindegy, hogy a különböző életkorokban milyen élelmiszereket fogyasztunk: bizonyos tápanyagok ugyanis az életünk egyes szakaszaiban fontosabbak lehetnek. Kétrészes sorozatunk második részében azt tekintjük át, hogyan táplálkozzanak a 40-es, 50-es és 60-as éveikben járók.

Azt mindannyian jól tudjuk, hogy az eltérő életkorú embereknek különböző mennyiségben van szüksége bizonyos tápanyagokra, vitaminokra, ásványi anyagokra. Ezek a változások igyekeznek követni az eltérő igényeket, melyek összefüggnek például az életmóddal, a fejlődéssel, vagy éppen azzal, hogy az adott életkorban mely betegségek a leggyakoribbak. Természetesen, a megfelelő táplálkozás a jövő szempontjából is fontos: minél egészségesebben táplálkozunk, minél többet veszünk magunkhoz bizonyos tápanyagokból, annál hatékonyabban vagyunk képesek csökkenteni annak az esélyét, hogy kialakuljanak nálunk a leggyakoribb krónikus betegségek.
A negyvenes évek sok nő számára a kezdődő hormonális változásokról szólnak, a férfiak pedig a legtöbb időt a munkahelyükön töltik, gyakran komoly stresszel nézve szembe minden nap. Érdemes tehát olyan ételeket enni, amelyek energiával töltenek fel, lassan felszívódó szénhidrátokat és több rostot tartalmaznak (hogy a lassuló anyagcsere hatásait ellensúlyozzuk, és a vércukorszint ingadozásait megelőzzük), emellett antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek lassítják az öregedési folyamatokat. Egészséges nassolnivalónak számít például a mandula, mely a szívet is védi, vagy a bogyós gyümölcsök, melyekben számos vitamin található. Igyekezzünk csökkenteni a feldolgozott húsok fogyasztását is, ezek ugyanis növelhetik a bélrendszeri daganatok kialakulásának esélyét.

Idősebb korban érdemes vigyázni a koleszterinünkre!

Idősebb korban érdemes vigyázni a koleszterinünkre!

Az ötvenes éveinkben jelentősen megnő a szív- és érrendszeri panaszok veszélye, ezért nemcsak a testsúlyunkra, de a vérnyomásunkra és a koleszterinszintünkre is érdemes odafigyelni. Igyekezzünk minél kevesebb sót fogyasztani, részesítsük előnyben a zöld fűszereket (ezeknek nagyon sokszor pozitív egészségügyi hatásai is vannak azon kívül, hogy még ízesebbé teszik az ételeinket). A rendszeresen fogyasztott tejtermékek segítenek megelőzni a csontritkulást.



A hölgyeknek érdemes szóját, tofut, csicseriborsót enni, mert ezekben olyan fitoösztrogének találhatóak, amekyek jótékony hatással vannak a hormonrendszerünkre, és segíthetnek megelőzni a menopauzával járó kellemetlen tüneteket, például a hőhullámokat vagy a fokozott izzadást. A zsíros húsú, hideg vízben élő halakat igy igyekezzünk hetente 2-3 alkalommal beilleszteni az étrendünkbe, egyrészt mert ezek megfelelő proteinforrások, másrészt olyan zsírsavakat tartalmaznak, melyek védik a szív, az agy és a szem egészségét is. Részesítsük előnyben a zabból készült ételeket, kenyereket, ugyanis a zabnak nagyon jó hatása van a koleszterinszintre.

A hatvanas éveinkben és később nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek vagy a demencia fokozott rizikójával kell szembenéznünk, de olyan problémákkal, mint az ízületi gyulladás, a makuladegeneráció és a csontritkulás. Az anyagcsere is lelassulhat, és az idősebbek hajlamosak arra, hogy a kelleténél kevesebb folyadékot fogyasszanak, ezért nagyszerű választás lehet a számukra az, ha gyümölcsös-zöldséges smoothie-t vagy turmixot isznak. A sötétzöld leveles zöldségekben sok az antioxidáns, a narancsszínű zöldségekben, gyümölcsökben pedig a szemet védő karotinoidok. A D-vitaminban gazdag ételek, például a tojás, segítik az immunrendszer működését, a csontok és a fogak egészségének működését is. A rostokban gazdag élelmiszerek, például a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zöldségek és gyümölcsök pedig biztosítják a megfelelő emésztést.

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban hétfon délelőtt az ország nagy részén kevés felhő zavarja majd a sok napsütést, felhősebb tájak inkább csak keleten fordulhatnak elő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag