Miért jó a sós étel, és miért rossz a túl sok só?

Akik képtelenek megállni, hogy ne az egész zacskó chipset vagy sósmogyorót tömjék magukba, talán lelkifurdalást éreznek emiatt. Pedig nem kellene, mert nem a gyenge önuralmuk a ludas.

A ugyanis létfontosságú a test számára, és az agyunk folyamatosan vágyat ébreszt vele szemben. Persze a túl sós étel nem jó, ezért agyunk közbelép, ha túlzásba akarnánk vinni a sóevést.

Mint említettük, a só fontos szerepet játszik az egészséges szervezetben, szabályozza a testnedveket és szerepe van az idegi impulzusok létrejöttében. Ugyanakkor egy, a természetben ritkán előforduló anyag, amit ráadásul nem tudunk raktározni, mint mondjuk a csontban lévő kalciumot . Ezért ha az ember sóra talál, azt megpróbálja megenni. Ez természetes folyamat.

Ráadásul a só ízfokozó, tehát egyszerűen finomabbak lesznek tőle az ételek. Megvannak persze a (túlzott) sófogyasztás hátulütői is, hiszen akár vesekőhöz vagy szívproblémákhoz is vezethet.

A só létfontosságú a szervezet számára, de óvatosan fogyasszuk!

A só létfontosságú a szervezet számára, de óvatosan fogyasszuk!

A só szervezetünk számára elengedhetetlen anyag, ám túl nagy mennyiségű bevitele súlyos problémákat okozhat, hiszen általa megnő a vérnyomás, így a szív-és érrendszeri betegségek kockázata. Részletek! Talán senkit sem lep meg, hogy szervezetünk egy igen bonyolult gépezet. Az ember alapvetően ötféle ízt képes megkülönböztetni, s közülük az édes és az umami étvágykeltő, hatására a kalóriadús ételekből vagy édes gyümölcsökből sokkal többet tudunk enni, míg a savanyú és a keserű inkább elveszi az étvágyunkat. Ez akkor volt hasznos, ha valamilyen mérgező növényt próbált elfogyasztani távoli ősünk. Ugyanakkor a sós íz akár étvágygerjesztő, akár taszító is lehet, függően attól, mennyit eszünk belőle. Ha túl sós ételt próbálunk enni, a sós érzékelésünk túszul ejti a savanyú és keserű párját, az ételt nemkívánatosnak nyilvánítva. Az egereknek például nincs ilyen képességük, ezért ők bármekkora sómennyiséget képesek befalni.

Ilyen egyszerű tehát, nem vagyunk mohók, csak vágyunk a sóra, és ez egy olyan evolúciós eredmény, amellyel fölösleges szembeszállni. A következő zacskó nassolnivalóval azonban jobb vigyázni, mert abban nem csak só, hanem például sok felesleges kalória is lehet.

Forrás: TechInsider

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra