Megvan, mikor ne igyunk kávét

A kávé nem csak finom, de mértékkel fogyasztva még egészséges is lehet, ráadásul sokan vannak, akiknek szinte elképzelhetetlen, hogy egy csésze fekete nélkül jól induljon a napjuk. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy vannak helyzetek, amikor jobb, ha inkább kihagyjuk, vagy legalábbis visszafogjuk a kávézást.

Mikor érdemes kerülni a kávét?

Ha túl forró

Akik tűzforrón szeretik a lehajtani a kávéjukat, azoknak rossz hír lehet, hogy ez a szokás meglehetősen egészségtelen. Kutatások igazolják, hogy a túl forró italok rendszeres fogyasztása megnövelheti a nyelőcsőrák kialakulásának esélyét. Legyünk tehát türelmesek, és várjuk meg, míg kicsit kihűl a kávénk , vagy, ha szeretjük, akkor egy kevés hideg tejjel, tejszínnel csökkentsük a hőmérsékletét. És persze se a teánkat, se a levesünket ne fogyasszuk túlságosan melegen.

Ha nagyon feszültek vagyunk

Ha valami miatt fokozottan stresszelünk, idegeskedünk, akkor nagyon rossz ötlet egyik kávét inni a másik után. A kávé ugyanis stimulálja az idegrendszert és a kortizol nevű stresszhormon termelődését, amitől nem csak még feszültebbek leszünk, de jó eséllyel az alvással is problémáink lesznek. Ilyenkor ügyeljünk rá, hogy bármennyire is szeretnénk, napi két bögre kávénál ne igyunk többet, vagy válasszunk koffeinmentes, esetleg csökkentett koffeintartalmú verziót. Az is fontos, hogy legalább hat óra elteljen az utolsó fekete elfogyasztása és a lefekvés ideje között.

A túl forró kávé egészségtelen

A túl forró kávé egészségtelen

Ha huzamosabb ideje keveset alszunk

Még a rendszeresen nem kávézók közül is sokan azonnal a koffeinben keresik a megoldást olyankor, ha valami miatt jó ideje nem sikerült kialudniuk magukat. Csakhogy ez nem igazán jó ötlet: egy tanulmány szerint ugyanis a koffein éberséget fokozó hatása eltűnik, ha a fogyasztása előtt három egymást követő éjszakán is öt óránál kevesebbet aludtunk. Ha huzamosabb időn át nem jut időnk arra, hogy 6-7 órát aludjunk, ne a koffeinadagunkat emeljük, mert nem fog segíteni: inkább valamilyen módon próbáljuk megoldani, hogy napközben be tudjunk iktatni egy 20-30 perces szundítást. Ezzel sokkal hatékonyabban enyhíthetjük az alvásmegvonás okozta kellemetlen tüneteket.

Mennyi a túl sok kávé?

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra