Megszűnik a házi kenyér

Komoly változásokat eredményeznek a hazai élelmiszeriparban a Magyar Élelmiszerkönyv kenyerekre vonatkozó új előírásai.

A június 22-én, vagyis csütörtökön hatályba lépő szabályozás értelmében az egyes termékek összetevőinek arányát lényegesen meg kell emelni annak érdekében, hogy az emberek valóban jó minőségű kenyerekhez jussanak hozzá - írja az InfoRádió .

Rozs vagy rozsos

Az íz- és minőségjavulást a rozskenyereknél az fogja garantálni, hogy a termékekben az eddigi 40 százalékról 60 százalékra kell növelni a rozstartalom szintjét. "Az a pékség, ahol ezt nem tartják be, rozskenyeret nem forgalmazhat, csupán rozsosat, amiben a rozstartalmat szintén drasztikusan emelni kell a mostani 15,1 százalékról 30 százalékra" - mondta Ludwig Klára, a JÓkenyér pékmestere.

A kenyér alapélelmiszereink közé tartozik, de az utóbbi években sokféle, egymásnak akár ellentmondó vélemények is terjengnek róla. Együk vagy ne együk, miért jobb a teljes kiőrlésű, mint a fehér kenyér? Korábbi cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.

Teljes kiőrlésű, graham és tönköly

Ludwig Klára szerint a legnagyobb változás a teljes kiőrlésű kenyerek kapcsán várható. A szabályozás hatályba lépésével ugyanis csak azokat a termékeket lehet teljes kiőrlésűeknek nevezni, amelyek bizonyítottan 60 százalék vagy a feletti mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek. Eddig ennek a minősítésnek a birtoklásához a pékségeknek elég volt 5 százalék teljes kiőrlésű lisztből sütött termékeket előállítani.

Hozzátette, hogy hasonlóan nagy arányban módosulnak a graham- és a tönkölykenyerek összetevői is. Előbbinél minimum 90 százalékban grahamlisztet kell használni sütésnél, utóbbinál pedig 60 százalékban tönkölylisztet a jobb, markánsabb ízélmény érdekében.

Komoly változások a hazai élelmiszeriparban
Komoly változások a hazai élelmiszeriparban

Megszűnik a házi kenyér

A Magyar Élelmiszerkönyv új rendelkezéseinek hatályba lépésével a házi kenyér elnevezés megszűnik, helyette az ebbe a csoportba tartozó termékeket fehér- vagy búzakenyérként lehet forgalomba hozni.

"A kézműves kenyerek kedvelői szintén jó, ha tudják, hogy június 22-e után csak azokat a kenyereket lehet így nevezni, amelyek főleg kézi technológiával, adalék- és tartósítószer nélkül, kovásszal készülnek" - mondta Ludwig Klára, és megerősítette, hogy a friss szabályozás a kenyerek sótartalmának csökkentését is előírja. Idén minimum 1,5 és maximum 2,8 százalékos lehet egy termék megengedett sótartalma. Jövőre 1,3, illetve 2,35 százalékosak lesznek ezek az értékek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra