Mégsem jó a szénsavas folyadék hányás után

A gyermekek gyomorrontást, hányást, hasmenést követően nagy mennyiségű folyadékpótlásra szorulnak, sok szülő tudja úgy, hogy a szénsavas folyadék ilyenkor jobb, mint a szénsavmentes. Most azonban egy kutatás egyértelműen cáfolta ezt.

A gyomorrontással együtt járó folyadékvesztés után úgynevezett rehidrációra van szüksége a szervezetünknek, azaz megfelelő mennyiségű és összetételű folyadék bevitelére. Fontos a különböző ionok, sók, cukrok pótlása is, erre azonban nem a szénsavas üdítő a megfelelő választás.

A Watford Kórház gyermekosztályának munkatársai felfigyeltek a szülőknek arra a közkeletű vélekedésére, hogy a gyermekeik folyadékigényét szénsavas italokkal kell fedezni. Utánajártak a szakirodalomban, de nem találtak tudományos magyarázatot sem pro, sem kontra, ezért maguk végeztek felmérést a különböző üdítő italok összetevőiről, és hasonlították össze őket.

Vitaminok és ásványi anyagokA szénsavas italok a szervezet igényeihez képest túl kevés hasznos iont tartalmaznak, ellenben a cukortartalmuk rendkívül magas. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai szerint a kiszáradás megelőzése céljából alkalmazott úgynevezett rehidrációs, folyadékpótló terápia során az optimális ital 75 mmol/l nátriumot és ugyanennyi glukózt (cukrot) tartalmaz. Ehhez képest, a szénsavas italokban biokémiai laboratóriumi vizsgálatok alapján túl kevés nátrium, illetve kálium van, viszont az ajánlott mennyiség hétszeresét tartalmazzák cukorból.

A kutatók ezzel alátámasztották, hogy a szénsavas üdítők alacsony ion-, és magas cukortartalmuk miatt nem megfelelőek a megnövekedett folyadékigény fedezésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra