Matétea: miért annyira jó?

Hogy a matétea vagy másik ismert nevén a yerba mate tea valaha felküzdi-e magát a legnagyobb mennyiségben fogyasztott pszichoaktív italok (elsősorban a kávé, a tea, az energiaitalok) mellé, az erősen kérdéses. De népszerűsége igen gyorsan nő, mert számos pozitív (és néhány mellék-) hatása van a fogyasztásának. Íme, a legfontosabb tudnivalók maté tea ügyben.

A maté egy örökzöld alacsony növésű fafajta ( Ilex paraguariensis - paraguayi magyal), amelynek őshazája Dél-Amerikában van, s neve ellenére nem csak Paraguay-ban népszerű. A maté tea elkészítéséhez a növény bőrszerű leveleit és kisebb hajtásait használják. Ehhez vagy parázs felett kiszárítják, vagy ritkábban forró vízbe mártják az alapanyagot, majd annyira felaprítják, hogy könnyen kioldódhasson a beltartalom a növényi darabkákból.

mate tea
Maté tea őrlemény, és hozzá való ivóedény (mate) és szívóeszköz (bombilla)

A maté (vagy yerba mate) elterjedt nevét a kecsuáknak köszönhetjük, akiknek mati (poharat, ivóedényt) jelentő szava ragadt rá e teára, s nem véletlenül. A matéteát ugyanis vagy fából, vagy még inkább egy tökféle (Lagenaria siceraria) héjából készült edényből (amit szintén maténak neveznek) szokás fogyasztani egy fémből készült szívó, szürcsölő alkalmatosságon, a bombillán keresztül, amely megakadályozza, hogy a növényi törmelék a szájba jusson. A főzet fogyasztható melegen (maté) és hidegen (tereré) is.

A lényeg azonban ugyanaz: felélénkülést nyerni az italból, amelynek alapanyaga 0,3-1,5 százalék koffeint, 4-10 százalék kaffetannint (azaz vízben csersavra és koffinre bomló kávécsersavat) tartalmaz. Ráadásul az ital a benne lévő antioxidánsok (flavonoidok és alkaloidok) miatt jelentős sejtszintű védő-tisztítóhatást is kifejt. Egyes tanulmányok szerint a matéban 90 százalékkal több az antioxidáns , mint az éppen ilyen tulajdonságai miatt igen nagyra tartott zöldteában. És akkor még nem beszéltünk a vitaminokról és ásványi anyagokról (A-, C-, E, B1-, B2, B3- (niacin), B5- és a B-vitamin komplex, illetve kálcium, vas, szelén, kálium, magnézium, foszfor és a cink), amelyek szintén nagy mennyiségben találhatók meg a matéban.

A Yerba Mate egészségi hatásai

A Yerba mate biztonságos és hatékony idegrendszeri stimuláns , amelynek néhány mellékhatása de számos egészségi előnye van. A nagy orvosi weboldalak (például a Mayo Clinic site-ja vagy a Web MD) tartózkodóan írnak róla, s nem tartják veszélyesnek, s a hatásosságának bizonyítékait sem látják elégségesnek. Mindazonáltal, ha valaki nem veszi olyan szigorúan a bizonyítást, mint amit az orvosok elvárnak, akkor néhány pozitív hatásában bízhat. A következő hat talán a legfontosabb.

Antioxidánsokban gazdag. A maté tea az igen magas antioxidánstartalom miatt erős immunerősítő . Lassíthatja az öregedést, akadályozhatja a rák több típusának kialakulását, illetve segít a stressz és az álmatlanság visszaszorításában.

Javítja az összpontosító képességet. A yerba matéban hívők állítják, hogy a benne található ásványi anyagok, vitaminok, antioxidánsok, animo-savak és polifenolok kiegyensúlyozzák a koffein élénkítő hatását. A fogyasztói növekvő mentális energiáról, tisztánlátásról és növekvő összpontosító képességről számolnak be, ráadásul a yerba mate nem okoz kellemetlen mellékhatásokat, például a fejfájást, gyomorhurutot és idegességet, ami más koffeinforrások esetében megjelenhet.

Európába a maté teát a jezsuita misszionáriusok hozták el. Ennek köszönheti közkeletű elnevezéseit: jezsuita-tea, missziós-tea. Azért tartották fontos italnak a szerzetesek, mert megfigyelték, hogy a guarani indiánok nagyon sokat isznak főzetből, és nem kapnak skorbutot annak ellenére, hogy jóformán csak húst esznek. Részletek!

Javítja a fizikai állóképességet. A yerba mate tea kémiai összetétele és tápanyagai befolyásolják az anyagcserét, s emiatt a szervezet hatékonyabban képes használni a szénhidrátokat. Ez azt jelenti, hogy a hatására több energiát nyer a szervezet az elfogyasztott táplálékból. Ha valaki rendszeresen fogyasztja az italt, akkor a szervezete több zsírsejtekben tárolt kalóriát éget el. A hatóanyagok segítenek megakadályozni a tejsavtermelődését az izmokban, ez pedig csökkentheti az edzés utáni izomlázat és a regenerációs időt.

Segíti az emésztést. A dél-amerikai természeti népek a maté teát hagyományosan emésztési zavarok ellen használják. Azzal segíti az emésztést, hogy fokozza az epe és más emésztőnedvek termelését, illetve tisztán tartja a beleket, mert ösztönzi a béltartalom hatékony ürítését, sőt azoknak a gyomorbaktériumoknak a szaporodását is akadályozza, amelyek rossz leheletet okoznak.

Mellékhatások Habár a maté pozitív hatásait igazoló felsorolás igen meggyőző lehet, azt az orvosi intelmet mindenképpen fontos figyelembe venni, hogy mérsékletet kell tanúsítani a fogyasztásában, mert vannak bizonyos mellékhatásai is. - A Yerba mate fokozza a szájrák, a nyelőcsőrák, a gégedaganat, a veserák, a hólyagrák és a tüdőrák kockázatát. Ezért szoptatós anyáknak nem ajánlott a fogyasztása, mert nem tudni, hogy a magzatra e káros hatások átterjednek-e. - A súlyos alkoholfogyasztás és a hosszú távú yerba mate fogasztás együttesen a rák kockázatát 3-szorsról 7-szeresre növeli. - Azoknál, akik vérzési rendellenességgel élnek, a koffein lassíthatja a véralvadást. - A yerba mate egyes embereknél szabálytalan szívverést okozhat, s akinek magas a vérnyomása szintén óvatosnak kell lennie a maté fogyasztásával, annak koffeintartalma miatt. - Az ital ugyan növelheti a cukorbetegeknak azt a képességét, hogy észleljék és kezeljék az alacsony vércukrukat, de a koffein ténylegesen növelheti az alacsony vércukorszint miatti rohamok számát. - A nagy mennyiségben fogyasztott maté koffeintartalma súlyosbíthatja a hasmenést. Az irritatív bél szindrómával (IBS) küzdőknél ez jelentős problémát okozhat. - A yerba mate ismét csak a koffein miatt növeli a szemen belüli nyomást, ami elősegítheti a szürkehályog kialakulását. - A csontritkulásos betegeknek a koffein vízhajtó hatása a káros, mert a vizelettel együtt kalcium is távozik a szervezetből. Ez pedig hozzájárulhat a csontok gyengüléséhez. Ezért több szakértő szerint a koffeinbevitelt napi 300 mg alatt kell tartani, ami legfeljebb 2-3 csésze maté teának felel meg. Forrás: WebMD

Segít a vonalak megőrzésében. A yerba mate akkor hasznos igazán, ha a fogyasztása mozgásgazdag életmóddal párosul. Ilyenkor amellett, hogy javítja az anyagcserét, s támogatja az intenzívebb kalóriaégetést , kissé enyhítheti is az étvágyat. Ez összességében hozzájárul az ideális testsúly fenntartásában.

Támogatja a szív- és érrendszer egészségét. A yerba mate-ben jelen lévő antioxidánsok és aminosavak segítik a zsír és a koleszterin mozgását a véráramban úgy, hogy ne tapadjanak meg, s halmozódjanak fel az artériák falán. A maté segít megelőzni az érelmeszesedést is, és megakadályozza a szívrohamhoz vagy stroke-hoz vezető érrögképződést is.

Forrás: fitday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra