Kávézással megelőzhető a vastagbélrák kiújulása

Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát - derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

A vizsgálat majdnem ezer olyan ember bevonásával készült, akiknél műtétet és kemoterápiát is alkalmaztak a vastagbélrák kezelésére. A Journal of Clinical Oncology című folyóiratban közölt eredmények szerint a kávéfogyasztás azoknál bizonyult a legjótékonyabb hatásúnak, akik napjában négy vagy több csészével fogyasztottak a nedűből - vagyis nagyjából 460 milligrammnyi koffeint vettek magukhoz.

Ezeknél a pácienseknél 42 százalékkal kisebb volt a valószínűsége a rák kiújulásának, mint a kávét nem fogyasztóknál és 33 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak bele a rákba vagy egyéb betegségbe. Napi két-három csésze kávé jóval szerényebb jótékony hatással bírt, míg napi egy vagy kevesebb csészényi kávé csupán minimális védelmet jelentett.

Ezek a vastagbélrák korai tünetei

Az ígéretes eredmények ellenére a tanulmányt vezető Charles Fuchs óva inti a nem kávézó pácienseket attól, hogy elkezdjenek kávézni - olvasható a The Daily Mirror című brit napilap internetes oldalán.

Megelőzheti a vastagbélrák kiújulását a kávé

Megelőzheti a vastagbélrák kiújulását a kávé

"Ha valaki rendszeres kávéfogyasztó és vastagbélrák miatt kezelik, akkor ne hagyja abba a kávézást. Ha azonban nem iszik kávét és azon gondolkodik, hogy elkezdjen, először mindenképpen konzultáljon az orvosával" - jegyezte meg a szakember, hangsúlyozva, hogy további tanulmányokra lesz szükség a friss eredmények megerősítéséhez.

A mostani tanulmány az első a világon, amely összefüggést mutatott ki a koffeintartalmú kávé és a vastagbélrák kiújulásának kockázata között.

Számos közelmúltbeli tanulmány eredményei sugallják, hogy a kávé védelmet nyújthat a rák különböző típusainak, köztük a posztmenopauzális (változókor utáni) emlőrák, a melanóma, a májrák és a prosztatarák kialakulásával szemben.

Forrás: www.mirror.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra