Jön a húsmentes szalonna

Vegetáriánusok által is fogyasztható "szalonnát" állítottak elő laboratóriumban az északkelet-ukrajnai Szumi megyeszékhely agráregyetemének diákjai - adta hírül a Szevodnya című ukrán napilap.

Az ukránok nemzeti eledelének számító szalonna vegetáriánus változatának receptje meglepően egyszerű. A műszalonna növényi olajból és zselatinból áll.

Dmitro Bigyuk, az egyetem táplálkozástani tanszékének tanára szerint a vegetáriánus szalonna egészséges alternatívája az igazinak, hiszen nem tartalmazza az állati eredetű szalonnában lévő káros anyagokat.

Hús nélküli szalonnát készítettek
Hús nélküli szalonnát készítettek

Az egyetemi tanár elmondta, hogy többféle zsírtartalmú és ízesítésű műszalonnát tudnak készíteni, így sósat, paprikásat, illetve egyéb fűszerekkel ízesítettet, de akár savanyú vagy édes ízűt is. Állítja, hogy megfelelő fűszerezéssel íze megkülönböztethetetlen az igazi szalonnáétól.

Isteni gyrost ettünk hús nélkül Az elmúlt évek alatt Budapest valódi vegán fővárossá nőtte ki magát: egymás után nyitnak az izgalmasabbnál izgalmasabb növényi alapú éttermek és bisztrók. A vegán felhozatal egyik különlegessége pedig kétségtelenül a belváros szívében található vegán ételudvar, ahol hat különböző food truckkal várják a street food szerelmeseit. Szerkesztőségünk letesztelte a kínálatot. Korábbi cikkünkért kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra