Itt van a világ legdurvább kávéja

Egy ausztrál kávézó állította elő minden idők legerősebb kávéját, az ital koffeintartalma nyolcvanszorosa egy sima eszpresszóénak. Állítólag három napig ébren tart.

Az Ass Kicker (magyarul Fenékberúgó) névre keresztelt bivalyerős kávét az adelaide-i Viscous Cafe készítette el, hogy ezzel segítse a helyi sürgősségi osztályon dolgozó nővérek munkáját - írja a Nol.hu . Ilyen erős kávét eddig nem szolgáltak fel sehol, egy csésze belőle nyolcvan csésze hagyományos kávéval egyenértékű. Ez öt grammot jelent, melynek elfogyasztását három-négy óra alatt, kortyokban javasolják.

A kávézóban egy tábla is figyelmeztet az ital veszélyeire, aki ugyanis elfogyasztja, nem valószínű, hogy aznap éjjel le tudja hunyni a szemét. A nővér, akinek először elkészítették, állítása szerint két napon át iszogatta, és három napig nem aludt utána. Halálos adagnak 18 gramm koffeint tartanak, 1-2 óra alatt elfogyasztva, a szívbetegeknek és magas vérnyomással küzdőknek azért ezt az kávét tanácsos kipróbálni.

Az Ass Kicker névre keresztelt bivalyerős kávé nyolcvan hagyományossal egyenértékű

A kávé igazából nem is főzet, hanem egy ázalék - az úgynevezett cold drip eljárással készül, amely Amerikában, Ázsiában, Új-Zélandon és Ausztráliában nagy népszerűségnek örvend. Édeskés, toffee­-szerű ízvilágát és extrém erejét is ennek köszönheti. A cold drip eszközök több órán át, cseppenként adják hozzá a vizet az őrölt kávéhoz, majd a telítődött őrleményből egy szűrőn át szintén cseppenként jut a koffeinben gazdag lé egy tartályba. Mivel a víz így sokáig áztatja az őrleményt, a kávé is erősebbé válik. Molnár Attila négyszeres baristabajnok a Nol.hu-nak úgy nyilatkozott: a hideg eljárással készített kávék egy egészen más ízvilágot képviselnek, mint az általunk megszokott kávéfőzőkből kinyert élénkítők. Olajosabbak, kerekebbek a hagyományos módon készített italokénál.

Évszázadok óta fogyasztjuk különféle formában az 1,3,7-trimetil-xantint - azaz ha valakinek így nem ismerős, a koffeint - és a vele rokon vegyületeket. Cikkünkben 13+1 érdekességet gyűjtöttünk össze a koffeinről!

Forrás: Nol.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra