Így vegyük rá magunkat, hogy többet igyunk

Sokan küzdenek azzal a problémával, hogy bár tudják, hogy az ideális napi folyadékbevitel nagyjából két liter körül mozog, mégsem képeset eleget inni. Szerencsére vannak olyan trükkök, amiknek a bevetésével lendíthetünk a folyadékbevitelünkön.

Ízesítsünk

Mentalevél, gyümölcsök citrusfélék: ha egy mozsárban először kicsit megtörjük őket, még jobban kiengedik az ízüket, és máris nem lesz annyira unalmas a tiszta víz.

Jelöljünk

Pszichésen sokkal könnyebb magunkat rávenni az ivásra akkor, ha az üvegünkön bejelöljük, hogy hány órakor milyen szinten kellene lennie benne a folyadéknak . Így az agyunk késztetést érez majd, hogy teljesítsük a tervet.

Párosítsunk

Ha bizonyos tevékenységek mellé, amiket minden nap elvégzünk, automatikusan egy pohár víz megivását társítjuk, akkor hamar szokássá válhat a dolog. Felkelés után egy pohár, evés előtt egy pohár, munkából hazaindulás előtt egy pohár, hazaéréskor egy pohár - így sokkal egyszerűbb a dolog.

Ha ízesítjük a vizet, sokkal többet meg tudunk inni belőle
Ha ízesítjük a vizet, sokkal többet meg tudunk inni belőle

Kortyolgassunk

Legyen mindig a kezünk ügyében egy üveg vagy kancsó víz , és próbáljunk meg inkább gyakrabban sok kis kortyot inni, mint egyszerre lehúzni két-három pohár vizet. Így folyamatosan hidratáltak maradunk, és nem csak akkor fogunk inni, mikor már kiszáradt a szánk a szomjúságtól.

Vessük be a technikát

Már iOs-re és Androidra számtalan olyan, ingyen letölthető applikáció létezik, ami arra szolgál, hogy figyelmeztessen minket a folyamatos vízivásra . Jeleznek, ha innunk kell, és követhetjük vele azt is, hogy mennyi folyadékot vittünk be, és mennyit kellene még innunk az adott napon.

Ételek , amelyek olyanok, mint a víz

Igyunk étkezések előtt

Mivel általában legalább naponta háromszor eszünk, ha ilyenkor megiszunk 3 dl vizet, azzal a napi folyadékbevitelünk durván felét le is tudhatjuk.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra