Hogyan lehet megelőzni a gyerek elhízását?

A megfelelő egyensúly kulcsfontosságú a gyermekek egészséges testsúlyának megtartásában. Az egyensúlyt pedig az evéssel és ivással elfogyasztott kalóriák, illetve a szellemi és fizikai aktivitáshoz, illetve a normális növekedéshez felhasznált kalóriák között kell megteremteni - az Amerikai Szívtársaság ajánlása szerint.

Túlsúlyos vagy elhízott gyermekeknek és a tinédzsereknek csökkenteni kell a túlzott súlygyarapodását, de ugyanakkor lehetővé kell tenni a normális növekedést és fejlődést. De a gyerekeket semmiképpen sem szabad súlycsökkentő diétára fogni szakorvossal való konzultáció nélkül.

gyerek étel
Nehéz a választás. A család segíthet

A gyerekeknek olyan menüt, illetve az étkezések között elfogyasztható falatokat kell adni, amelyek éppen megfelelő mennyiségű kalóriát tartalmaznak. A szülő komolyan segíthet az egészséges étkezési szokások kialakításában azzal, hogy a gyermek kedvenc ételeit egészségesebben, csökkentett kalóriával készíti el. A Heart.org ad ehhez néhány tippet!

1. Segíti az egészséges étkezési szokásokat a receptek apró változtatásai

▪ Illesszünk sok zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű terméket a napi menübe.

▪ A tejtermékek alacsony zsírtartalmúak, vagy zsírmentesek legyenek.

▪ A sovány húsok (baromfi, hal) valamint a lencse és a bab legyenek a fő fehérjeforrások .

▪ Ésszerű méretű adagokat szervírozzunk.

▪ Ösztönözzük a családot, hogy sok vizet igyon.

▪ A cukorral édesített italok, a cukor, a nátrium és a telített zsírsavak fogyasztását viszont korlátozni kell.

2. Legyenek a kedvenc ételek egészségesebbek

A receptek gyorsan egészségesebbé tehetők néhány változtatással. Például zsír helyett olívaolaj , disznóhús helyett csirke, sőt gomba is használható. Érdemes kipróbálni néhány új szívbarát ételt (például halakat), amelyek kedvenccé válhatnak.

3. Tartsuk távol a kalóriában gazdag, de erős kísértést okozó ételeket

A finomságokat nem kell száműzni, de csak mértékkel szabad fogyasztani őket. Mindenképpen korlátozni kell azonban a magas zsírtartalmú, magas cukortartalmú, vagy sós ételeket, hogy a gyerekek hozzászokhassanak az egészséges étkezéshez . Ha valamit a gyermek bekapna, akkor a következő 100 kalória alatti egészséges falatokat érdemes megfontolni: közepes méretű alma, közepes méretű banán, egy csésze áfonya, egy kisebb fürt szőlő, egy csészényi sárgarépa, brokkoli, vagy paprika, két evőkanál humusz.

4. Segítség kell a gyerekeknek, hogy megértsék a fizikai aktivitás előnyeit

Meg kell tanítani nekik, hogy a mozgás milyen komoly egészségi előnyökkel jár. Például megerősíti a csontokat, csökkenti a vérnyomást , mérsékli a stresszt és a szorongást, javítja az önbecsülést, segíti a megfelelő testsúly elérését és megtartását.

5. Segíteni kell abban is, hogy a gyerekek aktívak maradjanak

A kisebb gyerekeknek és a kamaszoknak is részt kell venniük legalább 60 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitásban a hét minden napján, ha lehetséges. Érdemes jó példával elől járni, és bevonni őket a közös mozgásba! Az aktív életmódot elkezdeni nehéz, de aztán kialakulhat a saját napi rutinjuk. Néhány példa a mérsékelt intenzitású testmozgásra: tempós séta, fogócskázás, ugrókötelezés, foci, úszás, tánc. Komoly pozitív hatással lehet, ha a gyermek egyesületi edzésre jár (akár a legalacsonyabb amatőr szinten), ahol vele egykorúakkal mozoghat együtt, s a barátokkal való találkozás lehetősége miatt sem adja fel, hogy rendszeresen eljárjon.

6. Az üléssel töltött idő csökkentése

Bár az olvasásra és a házi feladatra fordított időt nem jó korlátozni, a "képernyős időnek" (tévé, videojátékok, internet) határt kell szabni, nem több mint napi két órában. Bátorítsuk a gyerekeket, hogy szórakoztató tevékenységeket végezzenek a családtagokkal, amelyek több fizikai aktivitással járnak.

Az európai országok elhízással összefüggő direkt és indirekt egészségügyi többletkiadása mintegy 70 milliárd euróra becsülhető. Az európai tudományos társaságok állásfoglalása szerint az elhízás multidiszciplináris eredetű krónikus betegség, amely túlmutat az egyéni kontrollon. Részletek!

A megfelelő testsúly elérése és fenntartása is fontos

A kicsi, de állandó változások az étkezésben jobban működnek, mint egy sor nagyobb változtatás, amelyet nem lehet fenntartani. A legtöbb túlsúlyos gyermek esetében a fő hangsúlyt arra kell helyezni, hogy megakadályozzák a súlygyarapodás azon túl, ami a várható magasságához mérten indokolt. Sok gyereknél ez azt jelentheti, hogy a súlyuk egy idő után csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem gyarapodik, miközben a magasságuk nő.

Milyen tényezők valószínűsítik a sikert

A sikerhez az egész család elkötelezettsége szükséges, s az életmódbeli változtatásokat közösen lehet elérni. (Ez pedig szigorúan nem azt jelenti, hogy a szülő ostorozza a gyermeket, hogy még mindig kövér, s ezzel elveszi az önbecsülését, letöri az önbizalmát .) A szülőknek be kell tartaniuk a diétás programot. Szükséges a közösségi támogatás is, például ne legyen külső beavatkozás az élelmiszerek elkészítésébe. A fizikai aktivitás fenntartásához is kell a támogatás a gyermek teljes környezetéből. Testileg és lelkileg is a legegészségesebb módon, fokozatosan kell elérni a testsúly megváltoztatását..

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra