Hogyan böjtöljünk hiánytünetek nélkül?

Ha hosszabb időn át nem eszünk húst, gondolnunk kell a megfelelő vas- és fehérjepótlásra. Mit fogyaszthatunk hús helyett?

A fehérjét tojással, tejtermékekkel, babbal, csonthéjasokkal, a vasat pedig egyebek mellett tojássárgájával vagy vassal dúsított müzlivel pótolhatjuk, ha hosszabb időn át nem eszünk húst – idézi a Semmelweis Egyetem közleménye Veresné Dr. Bálint Mártát, az Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanárát. A szakember szerint azoknak, akik csak a böjti időszakban mellőzik a húst, nem kell attól tartaniuk, hogy hiánybetegségeik lesznek, ám ennél hosszabb időszak esetén már érdemes átgondolni, hogyan pótolhatjuk a nélkülözhetetlen fehérjét és vasat. Időseknek, gyerekeknek, várandósoknak, és bizonyos krónikus betegségekben szenvedőknek nem ajánlja a hosszabb ideig tartó böjtöket.
8 tünet, amely vashiányra utal
A vashiány sok embert érintő probléma, ennek ellenére gyakran nem derül rá fény, mivel igen változatos tüneteket produkál (már ha produkál). Éppen ezért összeszedtük, melyek azok a panaszok, amelyek a leginkább jellemzik az állapotot.
Mivel a hús gazdag fehérjeforrás, amely a többi között az izmok, a kötőszövetek, a csontok és a haj építésében játszik szerepet, ezért mellőzése esetén mindenképpen oda kell figyelnünk a pótlására. A tej és a tojás is képes biztosítani a létfontosságú aminosavakat, ám ha ezeket is kiiktatjuk az étrendünkből, akkor nehéz a mindig kopó izmokat újraépíteni. A szója, a dió és a mogyoró is gazdag fehérjében, de ezekre sokan allergiásak, számukra bizonyos fokig a szárazbab, a csicseriborsó és a lencse is alternatíva lehet - mondja a dietetikus.

Ezeket kell pótolnunk

A tejtermékek elhagyásakor a fehérje mellett a kalcium pótlására is oda kell figyelni, ez az ásványi anyag ugyanis alapvető a csontoknak és a fogaknak, és az izomösszehúzódásban is fontos szerepet játszik. A kalciummal dúsított tejpótló növényi italok fogyasztása - például rizs, szója vagy mandula-, jó megoldás, de ha szezámmagot, mákot, mandulát, diót vagy zabpelyhet fogyasztunk, azokból is hozzájárulnak a szükséglet kielégítéséhez.

Ha nem eszünk húst, a vas pótlásáról is gondoskodnunk kell. Ez ugyanis az oxigénszállító hemoglobin egyik alkotója, így ha kevés van belőle, az agyunk és az izmaink nem jutnak elegendő oxigénhez, ez szellemi és testi fáradtságot okoz, a gyermekeket pedig akár a fejlődésben is visszavetheti.

A böjtölés ideje alatt ügyelnünk kell a megfelelő tápanyagbevitelre
A BÖJTÖLÉS IDEJE ALATT ÜGYELNÜNK KELL A MEGFELELŐ TÁPANYAGBEVITELRE

Ha hosszú időn át nem fogyasztunk húst, mindenképpen érdemes többet ennünk azokból a növényekből (pl. mák vagy cékla), amelyekben bőségesen van vas, de nem árt tudnunk, hogy ezekből csak igen kis mennyiség hasznosul. Ma már kapni vassal dúsított müzlit, ez is jó választás - javasolja a dietetikus. Negyven napos húsmegvonás esetén azonban még nem feltétlenül kell attól tartanunk, hogy jelentősen megcsappan a vaskészletünk.

Segít a fokozatosság

Ha valaki hosszabb és szigorúbb böjtbe kezd, mindenképpen tartsa be a fokozatosság és a mértékletesség elvét - javasolja a dietetikus. A koplalás ugyanis nagyon megviseli a szervezetet, ráadásul várandós nőkre, gyerekekre, idősekre, daganatos- és inzulinos cukorbetegekre kifejezetten veszélyes.

Veresné Dr. Bálint Márta szerint az első két-három napon erős éhség jelentkezik, majd a szervezet a zsírszövetet használja energianyerésre, vagyis a ketózis irányába tolódik az anyagcsere, ami megterhelést jelent a szívnek és a veséknek. Azoknak, akiknek nem egészségesek ezek a szervei, kifejezetten veszélyes hosszabb ideig ilyen életmódot folytatniuk. Ha több héten át keveset eszünk, akkor tápanyaghiány alakul ki: esszenciális zsírsavakból, fehérjéből, szénhidrátból kevesebb juthat a szervezetünkbe, mint amennyire szükségünk van.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra