Halálos lehet a vaj

A telített zsírok fogyasztása a halálozás kockázatának növekedésével függ össze egy nagy létszámú, hosszú távú kutatás szerint.

A Harvard Egyetem közegészségügyi karának tanulmánya, melyet a JAMA Internal Medicine ismertetett, 126 ezer embert követett nyomon három évtizeden át, hogy értékelje az étrend egészségre és élettartamra gyakorolt hatását. A kutatók szerint munkájuk az eddigi legrészletesebb és legerőteljesebb vizsgálat, amelyet a különböző zsírtípusok hatásairól végeztek.
Eredményeik ellentmondanak az Országos Elhízásfórum (National Obesity Forum) májusban közölt tanulmányának, amely szerint több zsírt és kevesebb szénhidrátot kellene ennünk. Az új kutatás szerint az úgynevezett transzzsírok és a telített zsírok, köztük a vaj és a vörös húsok fogyasztása magasabb halálozási aránnyal függ össze, mintha ugyanennyi kalóriát szénhidrátokból fedezne az ember. Ennél is fontosabb a kutatók szerint, hogy a halálozási arány 11-19 százalékkal csökkent, ha a telített zsírokat telítetlennel helyettesítették, vagyis például vaj és disznózsír helyett olíva-, szója- vagy repceolajat használtak.

Az elmúlt évtizedekben kutatócsoportok egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a transzzsírsavak szervezetre gyakorolt hatásainak megismerésére, az eredmények pedig semmi jóval nem kecsegtetnek. Cikkünkben tíz élelmiszer, amelyeket tanácsos kerülnie magas transzzsírsav-tartalma miatt!


Ha a telített zsírokból származó kalóriáknak csak öt százalékát - nagyjából 15 grammot - helyettesítették többszörösen telítetlen zsírokkal, az a korai halálozás kockázatának 27 százalékos csökkenésével függött össze. Nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek, valamit a rák kockázata csökkent, de az idegrendszeri kóroké - az Alzheimer- és a Parkinson-kóré - és a tüdőproblémáké is, ha azoknak az adatait vették alapul, akik továbbra is telített zsírokat fogyasztottak.
A telített zsírok, köztük a vaj és a vörös húsok fogyasztása komoly egészségkárosító hatású

A telített zsírok, köztük a vaj és a vörös húsok fogyasztása komoly egészségkárosító hatású

Ha telített zsírokból származó kalóriák helyett szénhidrátot fogyasztottak, az szintén csökkentette a halálozási arányt, ám kisebb mértékben. A kutatásban részt vevő 126 233 ember kettő-négy évente válaszolt étrendi, életmódbeli és egészségügyi kérdésekre átlagosan három évtizeden át, ezalatt 33 304-en haltak meg közülük.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt északnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, másutt még erősen felhős lesz az ég, délen és keleten helyenként még eső, zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag