Ha elhízott, akkor Ön tulajdonképpen dohányzik!

Az elhízott kamaszok idő előtti elhalálozásának veszélye felnőttkorban ugyanakkora, mint a napi tíz szál cigarettát elszívó embereké, míg a túlsúlyosak egy rizikó kategóriába esnek a kevésbé kemény dohányosokkal - derült ki egy felmérésből.

A nyugati társadalomban a két korai halál esélyét növelő rizikófaktor a dohányzás és az elhízás, az viszont nem ismert milyen a két tényező kevert hatása a rizikóra.

A Dr. Martin Neovius által irányított svéd kutatócsoport, több mint negyvenötezer férfi elhalálozásának okát vizsgálta, kötelező sorozáskor felvett orvosi adataik alapján. A résztvevők testtömeg indexét (BMI) és dohányzási szokásaikat tizennyolc éves koruktól átlag harmincnyolc évig követték.

A követési szakaszban 2897 alany halt meg, a halálozási ráta a normál testsúlyú egyének esetében alacsonyabb volt, mint elhízott emberekében.

A normális súlyú kamaszokhoz képest, a tizennyolc éves korukra túlsúlyosak idő előtti elhalálozásra való esélye harmadára, míg az elhízottaké duplájára emelkedett.

Normál testsúlyon alul lenni nem jelent veszélyt, természetesen figyelmen kívül hagyva a dohányzást, mint tényezőt. Ennek ellenére a komoly alultápláltság (BMI kevesebb, mint 17) ugyanolyan kockázatot jelent a korai halálra, mint a túlsúly.

Leszokás a dohányzásról A korai halálra való hajlam összefüggést mutatott a naponta elszívott cigaretták mennyiségével. A kockázat az elszívott cigaretták számával arányosan emelkedett, a komoly dohányosok korai halálozásra való esélye duplája volt, mint a nemdohányzóké.

Érdekes módon, a két tényező együttes jelenléténél a kutatók nem találtak jelentős eltérést az eredményekben. Bár maga a rizikófaktor, komoly elhízás és dohányzás mellett ötszöröse volt a normálisnak, nem fedeztek fel statisztikailag szignifikáns kölcsönhatást a két tényező közt.

Ez annyit jelent, hogy tizennyolc éves korra elhízottnak lenni önmagában növeli a korai halálozás esélyét, függetlenül attól, hogy az illető dohányzik-e vagy sem.

A szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy mióta a tanulmányhoz szükséges alapmérések elkészültek Svédországban megtriplázódott a túlsúlyos kamaszok száma, az elhízottaké pedig megötszöröződött. Eközben pedig a súlyon aluli dohányzó férfiak száma felére csökkent. Nemzetközileg, több országból jelezték a túlsúlyos és elhízott egyének számának növekedését, valamint egyes országokban a dohányzó kamaszok számának növekedését.

Dr. Neovius és kollégái ezért összefoglalásképp azt mondták: "a túlsúly, az elhízás és a dohányzás a kamaszok körében továbbra is fontos célpontja maradt az intenzív közegészségügyi kezdeményezéseknek."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra