Grillezz egészségesen!

Ki tudna ellenállni szép időben egy kerti grillezésre szóló meghívásnak? A grillezést általában nem sorolnánk a manapság klasszikusan egészségesnek tartott étkezések sorába, pedig a helyes gyakorlattal kifejezetten ajánlható.

Végre megint valami, ami kikerülhet, a "minden, ami jó, egészségtelen" kategóriából. Lássuk tehát a tudnivalókat és fortélyokat!

A szűzérme két oldala

A grillezés vitathatatlan előnye, hogy gyorsan készülnek el vele finom ételek. A jó, szürke parázs fölött, 180-300 fokon sokkal hamarabb puhulnak meg a húsfélék, mint főzött, párolt, sütőben készült társaik, amellett pedig szaftosak maradnak. Grillezéskor a hús nedvesség- és zsírtartalmának 15-20 százalékát, a kolbász 5-20 százalékát veszti el, ami kimondottan előnyös. Amennyiben nem használunk a grillezéshez külön zsiradékot, kifejezetten egészséges ételkészítési eljárásnak is mondható.

Tény azonban, hogy vannak árnyoldalai is a grillezésnek. Tipikus hiba, hogy a "főszakács" nem figyel arra, hogy a húsról ne csöpögjön lé a parázsra. Sőt általában még meg is locsolja a húsokat ezzel-azzal, ami miatt aztán elkerülhetetlen a nemkívánatos csöpögés.

Hogy miért volna kerülendő? Mert ilyenkor a tűzre pottyanó zsírcseppekből magas hőmérsékleten rákkeltő benzpirének, a szénhidrátok elégtelen égéséből policiklusos szénhidrátok, a fehérjékből nitrozaminok keletkeznek, amelyek felszállva lecsapódnak a hús épp ropogósra sülő felszínén. Az itt felhalmozódó benzpirén csupán mikrogrammokban mérhető; 5,8-8,0 mikrogramm 1 kg húsra számítva, ami azonban mégsem annyira jelentéktelen, ha azt is hozzátesszük, hogy ezt a mennyiséget több mint félszáz cigaretta füstjéből tudnánk csak felszívni. Ezzel senkit nem riogatni szeretnénk, - hiszen aligha eszünk meg egyszerre egy teljes kiló húst, és nem készültek rákstatisztikák a grill szerelmeseiről - csupán arra ösztönözni, hogy kis odafigyeléssel tegyük még jobbá, ami lehet.

Akkor mégis hogyan?

Ne locsoljuk és kenegessük a húsokat. A megelőző fűszerezés bőven megteszi a hatását. Csorgassuk le a húst, mielőtt a rostélyra tesszük.

A csöpögést úgy akadályozhatjuk meg, hogy alufóliát vagy mosható alumínium-tálkákat teszünk a hússzeletek alá. Az óvintézkedés kettős célt szolgál: a szomszédokat is megóvja a mérgező illatok keletkezésétől, és megakadályozza, hogy a hús ropogós héjára mérgező anyagok rakódjanak.

A nitrit-tartalmú pácsókat lehetőleg kerüljük, mivel a nitrit jelenlétében hő hatására a hús fehérjéiből nitrozaminok keletkeznek. Ugyancsak ez érvényes a nitrittel tartósított kolbászfélékre is, amelyek szintén nem alkalmasak grillezésre.

Azt mondják, a vad- és a borjúhús helyett finomabb a sertés- és szárnyashús, de ezeknél figyelni kell, hogy jól átsüljenek, nehogy bizonyos kórokozók túléljék a grillezést.

A zsiradék sem nélkülözhető mindig. Különösen a száraz szárnyashúsok lesznek ízletesebbek, ha előtte kevés zsírral bekenjük, vagy 1-2 napot páclében áztatjuk őket, amelyben általában szintén van valamennyi olaj vagy zsír.

A felhasznált zsiradék ne legyen se vaj, se margarin, illetve a hagyományosan közkedvelt napraforgóolaj, búzacsíra- vagy kukoricaolaj, mert ezek telítetlen zsírsavai a grillezéskor kialakuló és nem szabályozható magas hőmérsékleten oxidálódva segítik a káros koleszterin képződését.

A grillezéshez földimogyoró-olajat, olívaolajat vagy kifejezetten e célra gyártott kevert olajat ajánlunk, amelyek megfelelően stabilak magas hőmérsékleten is.

Végezetül az égési sérülésekről

Sajnos az égési sérülések a kelleténél többször rontják el az ínyencek örömét. 1999 óta már vannak ellenőrzött grillező felszerelések, amelyek kialakításánál a gyártók figyelnek arra, hogy megfelelően stabilak legyenek, és hogy a lecsöpögő forró zsírt és vizet megfelelő tálca fogja föl. Emellett ezek a készülékek úgy vannak kialakítva, hogy a parázsról is egyenletes eloszlásban érje el a hő a grillezendő ételt.

A tűz felszítására tett kísérletekkor történik a legtöbb baleset. A terpentines, benzines, alkoholos flaskák robbanásveszélyesek, ezért jobb nem a parázs közelébe vinni őket. Ha már tüdővel nem bírjuk a parázs fújkálását, használjunk gumimatrac-pumpát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra