Fotózza le az ebédjét és fogyjon!

Az új "ételfotó-diéta" segít a fogyókúrázóknak abban, hogy ellenálljanak a finom falatok csábításának.

Egy tanulmány kimutatta, hogy azok a fogyókúrázók akik maguknál hordják az étkezéseikről készült fotókat, sokkal inkább betartják diétájukat, mint mások. A New Scientist jelentette, hogy azok, akik egy kamera lencséjén keresztül szemlélik, hogy mit ettek, lelkiismereti kérdésnek tekintik, hogy elkerüljék az egészségtelen ételeket, továbbá jobban megfontolják azt is, hogy mit esznek meg.

Amerikai tudósok összehasonlították a hagyományos étkezési naplót, mely az elfogyasztott ételek listáját tartalmazta azzal a módszerrel, melyben a 43 fogyókúrázó feljegyzései közt fotók is szerepeltek. Kérdésükre az önkéntesek elmondták, hogy a fényképes napló sokkal hatékonyabb és pontosabb feljegyzést nyújt a napi bevitt kalóriamennyiségről, és gondoskodott arról, hogy ne egyék túl magukat. A tudósok elmondása szerint az írott naplót gyakran órákkal az étkezés után írták csak meg, így már kevéssé emlékezhettek a bevitt étel mennyiségére és minőségére. Az egyik önkéntes elárulta, a fényképes napló rádöbbentette, hogy nem eszik elegendő zöldséget és gyümölcsöt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra