Fogyókúrázzon a kedvenc ételeivel is!

Azt enni, amire vágyunk, és mégis fogyni? Ez igenis lehetséges, mondja egy elhízás-ellenes kezeléseket folytató ausztrál orvos.

Dr. George Blair-West az új-zélandi éves diabétesz-konferencián elmondta, hogy a hagyományos fogyókúrák azért hatástalanok, mert megvonják az embertől azokat az ételeket, amelyekhez kötődik, és az emberek fellázadnak ez ellen a megvonás ellen, és a fogyókúrájuk túlzott evésbe fordul.

"A hagyományos megvonásos fogyókúrák 5 éves sikeraránya 5 és 20 százalék között mozog. A legtöbb rákos megbetegedés kezelése hatékonyabb, mint az elhízásé ezzel a hagyományos megközelítéssel."

Blair-West szerint a trükk az, hogy rendszeresen eszünk meghatározott mennyiséget azokból az ételekből, amelyekért sóvárgunk - egy kis adag sült krumplit, vagy akár egy kis adag fagylaltot is.

"Ha dolgozom valakivel, mindig utánajárok, mely ételekhez van kifejezett kötődése, és előírom ezek fogyasztását heti 2-4 alkalommal" - mondja Blair-West. "Ha szabad enni abból az ételből, amelyet nagyon kívánunk, ez az erős vágy megszűnik."

A módszer működik, állítja, hiszen elismeri az étel érzelmi jelentőségét: a érzelmi és fizikai értelemben is táplál bennünket gyermekkorunktól fogva, és ez egész életünkben megmarad.

Most még csatlakozhat a HáziPatika.com 5 hét - 5 kilós fogyókúrás programjához , amelyben 6 menüsorból választhat, és személyes adattáblájában vezetheti a diéta során elért sikereit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra