Fogyókúrázó és testépítő óvodások!

A szülők és nevelők már az óvodás kislányokat is arra figyelmeztetik, hogy vigyázzanak a testsúlyukra, a kisfiúkat pedig arra ösztönzik, hogy minél izmosabban legyenek - derült ki egy ausztrál kutatásból. A szakemberek szerint emiatt már egész fiatal életkorban kialakul bennük a "tökéletes test" eszményképe.

Melbourne-i kutatók négyéves gyerekeket vizsgáltak. Kiderült, hogy a felnőttek akaratlanul is negatív üzeneteket közvetítenek a gyerekek felé a saját és gyermekük testéről - mondta a kutatás vezetője, Marita McCabe, a Deakin Egyetem pszichológus professzora.

Négy óvodából 53 gyermeket vizsgáltak meg, és a testkép szociokultúrális befolyásoló tényezőit figyelték. McCabe professzor szerint a táplálkozási zavarok kialakulása a legfőbb veszélye annak, ahogy a szülők és a nevelők az ideális testalkatról beszélnek a kisfiúknak és a kislányoknak. "Teszik ezt azáltal, ahogy a saját testükről nyilatkoznak, továbbá azt javasolják a kislányuknak, hogy mozogjon többet (hogy lefogyjon), a kisfiuknak meg azt, hogy egyenek több olyan táplálékot, amely segíti az izomnövelést. A szülők és óvónők számára oktatási anyagot kellene összeállítani és bevezetni, mivel úgy tűnik, már óvodáskorban kialakul a testalkat miatti aggodalom és az ezzel kapcsolatos viselkedésforma."

A kutatók kimutatták, hogy a fogyókúrázás és a testsúlyt megőrző módszerek, mint például az önhánytatás vagy a hashajtó használata a fiatal ausztrálok 20-45 százalékánál fordul elő, és már 8 éves korban megjelenhet. Egy másik tanulmány szerint az iskolások 71 százaléka szeretne soványabb lenni, és csak a 7 százalékuk testesebb.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra