Fertőzött patkányok húsából ettek - meghaltak!

Eddig több mint 120 áldozatot követelt a kolera, a betegség által leginkább sújtott Zimbabwében.

Az utóbbi két hónapban a víz útján terjedő betegség leginkább a fővárosban, Hararéban, valamint az északi és nyugati területeken terjedt el. "A vízellátás a legtöbb területen akadozik, vagy egyáltalán nem működik, a csatornahálózat, ahol van, régóta elégtelenül működik, a kormány pedig úgy tűnik, nem költ a fejlesztésekre. Ebben az évben eddig közel 120 haláleset írható a kolera számlájára, és ez a szám egyre nő."

A kolera a gyomor és a bélrendszer bakteriális fertőzése, ami súlyos hasmenést és hányást, később pedig kiszáradást okoz. A betegség rövid lefolyási ideje alatt könnyen halálos lehet, de ha idejében észlelik, könnyen megelőzhető és kezelhető.

Az emberjogi hatóságok a kormány közbelépését sürgetik az ügyben. Szerintük a legjobb megoldás a higiéniai előírások szigorítása és a tiszta folyóvíz országos bevezetése lenne.

A Save The Children nevű jótékonysági egyesület szakértői szerint a mostani járványt az okozta, hogy az éhező gyermekek parazitákkal fertőzött patkányok húsából ettek, ezzel pedig ők is megfertőződtek.

Zimbabwe gazdasága és egészségügyi rendszere az utóbbi tíz évben szinte teljesen összeomlott, emiatt pedig igen magas a munkanélküliek és éhezők száma. Jelenleg az ország lakosságának mintegy 80 százaléka él a létminimum alatt.

"A kormány jelentősen alábecsülte a járvány közegészségügyre gyakorolt és infrastrukturális hatását" - olvasható a Zimbabwei Orvosok Emberjogi Szövetségének nyilatkozatában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra