Februártól drágább a liszt is

A tavalyi aratást követő lisztáremelés után az előttünk álló egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növelését próbálják elérni a malmok - mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Jön az újabb lisztáremelés

A 2017-es aratás utáni átlagosan 5 százalékos lisztáremelés óta jelentős költségnövekedést kellett elkönyvelni a malomiparban, ezért nem halogatható tovább az átadási árak újabb emelése - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyár­tók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) elnök-vezérigazgatója. A januártól átlagosan 10 százalékkal emelkedő munkabérek és a 30 százalékkal dráguló áram - bár ezeket a beszállítóik is érvényesítik velük szemben - szerinte még a kisebb tehernövekedés.

Ezt teszi velünk a finomított liszt Gabonákat leggyakrabban finomított fehér búzaliszt és az ebből készült sütemények, pékáruk, valamint müzli és tészták formájában fogyasztunk, ami a teljes értékű táplálkozás tekintetében nem éppen a legkielégítőbb. A finomított liszt úgy készül, hogy a gabonaszemeket finomra őrlik, ami miatt íze és állaga is kellemesebb, mint a teljes kiőrlésű változaté, illetve hosszabb ideig eltartható. Ezzel a technikával viszont elvész a benne található élelmi rostok, olajok, fehérjék és B-vitaminok, azaz a tápanyagok nagy része. Ez az alapja, hogy miért érdemes a teljes kiőrlésű gabonát választani a finomított változat helyett: az okokat korábban itt gyűjtöttük össze !

Februártól drágább a liszt is, liszt gabona malomipar áremelés
Két részletben érvényesítik a liszt árának emelését

A gabonafeldolgozók zöme várhatóan két részletben emel árat

A nagyobb probléma az, hogy tavaly augusztus-szeptemberben a malmi búza ára is 15 százalékkal nőtt. A szakember szerint ezt a malomipari cégek már nem tudják kezelni, ezért elkerülhetetlen a liszt átadási árának emelése. A Hajdú Gabona ezt két részletben érvényesíti, az első 4-5 százalékos emelést február elején, a következő, hasonlót március környékén. Utóbbiba még a búzaárak további emelkedése is beleszólhat.

A búzapiac meglehetősen furcsán alakult az utóbbi hónapokban - mondta a cégvezető. Az augusztusi tonnánként 43 ezer forintos árról 49-50 ezer forintosra dráguló malmi búza mellett érdekes módon az olaszok még a malminál gyengébb minőségűnek számító eurobúzánál is kedvezőtlenebb paraméterű búzákat vesznek meg, és fizetnek értük tonnánként 48 ezer forintot - érzékeltette a korábban elképzelhetetlen árarányokat. Közben a hazai felvásárlók nem tapasztalják, hogy nagyobb készletek lennének az országban, noha a világ búzakészletei rekordszintre emelkedtek az elmúlt években. Ez Lakatos Zoltán szerint azzal magyarázható, hogy a termelők megerősödtek, mert bőségesek a raktárkapacitásaik, és mert olcsó lett a finanszírozás, vagyis nem szorulnak rá, hogy röviddel az aratás után megváljanak a terményüktől.

A következő egy-két hónapban várhatóan kilónként 6-7 forinttal dráguló liszt okozta költségnövekedést minden bizonnyal a sütőipar is továbbadja a vevőknek.

Mivel egy kiló kenyérhez 70 deka lisztre van szükség, a drágulás nem lesz jelentős. Azzal számolva, hogy Magyarországon fejenként évi 80 kilogramm a sütőipari termékeken keresztüli, illetve a közvetlen lisztfogyasztás, a tervezett áremelés hatása egy emberre vetítve nem éri el a 600 forintot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra