Ezért jó teát inni

A víz után a tea második leggyakrabban fogyasztott ital a világon. Nem véletlenül ilyen népszerű ital, de azt tudja miért ennyire jó és miért kellene még többet innunk belőle?

A teaivás elterjedését jelentősen segítette (elsősorban a brit birodalomban), amikor rájöttek: a víz felforralása semlegesíti a vízben lévő kórokozókat, így a komoly problémát jelentő kolera- és tífuszfertőzések kórokozóit is. A forró vizet pedig mennyivel kellemesebb teaként elfogyasztani…

A teát azonban már több ezer éve isszák Ázsiában kellemes íze és pozitív élettani hatásai miatt. Ezeket a polifenoloknak köszönheti az ital: ezen bioaktív vegyianyagok egyik legfőbb tulajdonsága az erős antioxidáns hatás. A polifenolok mennyisége és fajtája függ a tea típusától , de az elkészítési módjától is, így nem mindegy például, hogy az adott teát milyen forró vízben mennyi ideig áztatjuk.

Nézzük a klasszikus teákat: kattintson és megtudhat mindent, mi a különbség köztük és melyik hogyan támogatja az egészségünket.

A tea és az agyunk

A tea agyműködést serkentő vegyületei a koffein, az L-teanin aminosav, illetve a polifenolok közé tartozó katekin. Az L-teanin és a koffein kombinációja fokozza az ébrenlétet és a figyelem pontosságát még két órával a fogyasztás után is. A katekin a fogyasztás után két órával kezdenek el hatni, akkor nyugtat le, dinamikát adva agyunk működésének.

A tea fogyasztása az agyunkra is jó hatással van

A tea és a fogyás

Két nagyobb holland kutatás is kimutatta már, hogy a katekin-koffein kombinációt fogyasztó emberek könnyebben tudják lebontani a zsírokat, mint azok, akik csak koffeint fogyasztanak. A kutatások azt is vizsgálták, hogy a zöld tea hozzájárul-e testsúlyunk rendben tartásához. Az eredmények szerint igen: akik zöld teából származó katekineket fogyasztottak, 1,3 kilóval többet fogytak és nagyobb eséllyel tudták megtartani ezt az alacsonyabb testsúlyt. Természetesen ez a születési helytől és a napi koffeinfogyasztás mennyiségétől is függött.

A tea és a diabétesz

A tea és a cukorbetegség közti kapcsolatot több kutatócsoport is vizsgálja. Tavaly 12 nagyobb tanulmány összefoglaló elemzése állapította meg azt, hogy azoknál, akik napi legalább 3-4 pohár teát isznak, 16 százalékkal alacsonyabb a kettes típusú cukorbetegség kialakulása. Nem mellékes viszont, hogy ez csak az ázsiai nőknél tapasztalható. Egy másik, tíz kísérletet összefoglaló kutatás már vegyes eredményekkel zárult: tapasztaltak ugyan előnyöket fogyással, illetve a böjtölés okozta inzulinszinttel kapcsolatban, de nem volt egyértelmű kihatás az olyan markerekre, mint a vérnyomás, a koleszterinszint vagy a testtömegindex.

A tea és a szívproblémák

A Cochrane 11 különböző, legalább három hónapig tartó kontrollált vizsgálat eredményeit összesítette szívproblémákkal kapcsolatban. Az eredmények szerint mind a fekete, mind pedig a zöld tea jelentősen csökkenti a vérnyomást: a fekete teák inkább az LDL-koleszterin szintjét, míg a zöld tea a teljes koleszterinmennyiséget csökkenti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra