Ételek, amiket soha ne együk reggelire

Gyakran halljuk és olvassuk azt, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy ilyenkor mit fogyasztunk, sőt bizonyos élelmiszereket a nap elkezdésekor érdemes kifejezetten kerülni.

A szervezet működésének megvan a napi ciklusa, ami elég nyilvánvaló a legtöbb ember számára. Az sem meglepő, hogy az étkezés mennyisége és az elfogyasztott táplálék jellege is változik a nap során. Normális esetben senkinek sem jutna eszébe például gulyáslevest vagy töltött káposztát reggelizni. De abban ritkán gondolunk bele, hogy elsősorban a tápanyagokat kellene a szervezetünk igényeihez igazítani, s ezért nem csak az a fontos, hogy mit együnk reggelire, de az is, hogy mit ne. Ezúttal lássuk az utóbbiakat!

reggeli
Nem mindegy mit eszünk reggelire. Szinkronban a test igényeivel

Gabonapehely

Gyors és kényelmes megoldás, de jó, ha tudjuk, hogy a bolti gabonapelyhek legnagyobb része tele van hozzáadott cukorral , miközben nagyon kevés bennük a rost és a fehérje. Emiatt pedig jó eséllyel reggeli után rövid idő múlva megint éhesek leszünk, és még ebéd előtt nassolni fogunk, ami nem tesz jót a súlyunknak.

Előre csomagolt szendvicsek

Egy sonkás-tojásos, vagy sajtos szendvics remek reggeli lehet, de csak akkor, ha magunknak készítjük el. Az előre csomagolt verziókban nagyon sok a nátrium és az egészségtelen zsír is, ráadásul nagyon ritkán készülnek teljes kiőrlésű pékáruból.

Zöld turmix

Itt szintén az előre csomagolt verziókat érdemes kerülni, mivel általában nagyon nagy mennyiségben tartalmaznak hozzáadott cukrot. Készítsük el inkább otthon, és ügyeljünk rá, hogy mellé még fogyasszunk egy kevés rostban illetve egészséges zsiradékban gazdag táplálékot, például némi olajos magot, vagy teljes kiőrlésű pirítóst.

Mikor van a reggeli ideális időpontja? Miből mennyit együnk és igyunk? Minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk az ideális reggeliről. Részletek!

Ízesített zsírszegény joghurt

A zsírszegény joghurtokból hiányzó ízeket a legtöbb gyártó hozzáadott cukorral pótolja, így aztán egyáltalán nem érdemes őket reggelire fogyasztani, ugyanis vércukorszint ingadozást okoznak, és nem is lakatnak jól. Helyette válasszunk natúr joghurtot gyümölccsel és egy kis olajos maggal, vagy cukormentes müzlivel.

Instant zabpehely

Szintén a benne lévő hozzáadott cukor miatt kerülendő. Ha zabpelyhet, zabkását szeretnénk, ne vegyünk előre csomagolt és összekevert változatot, hanem csak natúr pelyhet , és ízesítsük magunk fehérjeporral, mézzel, aszalt gyümölccsel.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra