Dolgok, amiket sose tegyük a mikróba

Szerencsére azzal már a legtöbben tisztában vannak, hogy ha a mikrohullámú sütőben melegítik az ételeket, attól nem lesznek rákosak, és nem mérgezik meg az ételeiket. Emellett azonban fontos tudni, hogy vannak olyasmik, amiknek semmi keresni valója nincs a mikrohullámú sütőben.

Tojás

Tojást csak feltörve tegyünk a mikróba. Ha főtt tojást akarunk itt készíteni, az rossz ötlet, mivel a mikrohullámok miatt gőz képződhet a héj alatt a sárgájában és fehérjében található vízből, amitől a tojás felrobbanhat.

A tojással kapcsolatban számos hibát vétünk el a konyhában , érdemes ezeket az egészségünk érdekében is kiküszöbölni.

Papírzacskó

Semmit ne tegyünk papírzacskóban a mikróba, mert a rajta lévő ragasztó és festék mérgező párát bocsáthat ki hő hatására, ami a beszennyezheti a zacskóban lévő ételt. Ráadásul még tűzveszélyes is.

Gyümölcs

A gyümölcsöknek is igen magas a víztartalma , ami mikrózáshoz túlságosan "robbanásveszélyessé" teszi őket. Ha mindenképpen gyümölcsöt akarunk mikrózni, előtte daraboljuk fel, mert így a gőz nem tud a héja alá szorulni.

Bizonyos ételeket és anyagokat jobb nem betenni a mikróba
Bizonyos ételeket és anyagokat jobb nem betenni a mikróba

Fagyasztott hús

Fagyasztott húst csak és kizárólag akkor olvasszunk ki a mikrohullámú sütőben, ha utána azonnal fel is használjuk. Melegítés során ugyanis a hús bizonyos részein a hő miatt baktériumok szaporodhatnak el, ettől pedig megromolhat, ha túl sokáig hagyjuk állni mikrózás után.

Műanyag csomagolású ételek

Az ilyen ételek csomagolása könnyen megolvadhat, ha nem figyelünk oda, és véletlenül túl magas hőmérsékleten vagy túl sokáig hagyjuk őket a mikróban. Ha pedig nem is olvad meg látható mértékben, akkor is káros vegyi anyagok kerülhetnek róla az ételre. Ezért jobb, ha inkább üveg vagy kerámia edényeket használunk a melegítés során.

Alumínium fólia

Az alufóliát rendkívül tűzveszélyes a mikróba tenni, így mindig távolítsuk el az ételről, csomagolásról melegítés előtt.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra