Belefér a gyerek egészséges étrendjébe az édesség

A "Magyarország Cukormentes Tortája" verseny azt tűzte ki célul, hogy nemcsak a profi cukrász társadalom, hanem a nagyközönség számára is megmutassa, lehet ízletes tortát sütni korszerű édesítőszerrel és teljes értékű liszttel is.

Az Európai Unióban, hazánk részvételével végzett kutatások szerint a magyar gyermekek 20-25 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, így nem meglepő, hogy sok anyuka gyakran tesz kerülő utat a fagyizó vagy cukrászda közelében, csak azért, hogy ne egyen megint édességet a gyerek.

Immár harmadik éve rendezi meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a "Magyarország Cukormentes Tortája" versenyt. A cukrászmesterek az egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból készült tortákkal pályázhatnak, melyeket két fordulóban bírál el a zsűri. A június 16-án megtartott első fordulóban a pályamunkák között elsősorban a bogyós gyümölcsök ízei domináltak, de a zsűri több túróval készült tortát is kóstolhatott. Érdekesség, hogy az előző évekhez képest a mesterek idén bátrabban használták a fűszereket, pályáztak például levendulás és bazsalikomos ízesítéssel is.

A győztes tortát augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-ai ünnepségen kóstolhatják meg először a finomságot a családok. Ezt követően pedig az ország számos cukrászdája árusítja majd. "Az egészséges táplálkozás szabályai szerint édességet heti kettő, de legfeljebb három alkalommal célszerű fogyasztani, ez a gyerekekre is igaz. Ugyanakkor nem csak a gyakoriság, de az időzítés és a mennyiség is fontos! Az édesség ne helyettesítsen főétkezést, például ne ebéd helyett adjuk, hanem az után desszertnek. Az elfogadható mennyiség vonatkozásában lényeges a mértékletesség. Például egy szelet sütemény vagy 3 dkg csoki, illetve 1-2 gombóc fagyi felel meg egy adagnak" - javasolja Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa.

A cukorbetegek is szeretnének édességet enni

A szakember szerint "a gyümölcsös és a tej alapú desszertek választása a leginkább célszerű, pl. túrókrém gyümölccsel, almás vagy egyéb gyümölcsös piskóta, rétes vagy palacsinta. " Ugyanakkor édesítésre, a cukorbeteg gyermekek kivételével, 3 éves kor alatt nem javasolja az energiamentes édesítőszereket, mert a gyerekek intenzív növekedése és ebből eredő magasabb relatív energiaszükséglete ezt nem teszi indokolttá.

Mautner Zsófia, a zsűri elnöke elégedett volt az idei versennyel: "A Bazsalikomos csipkebogyó pikáns és fanyar ízei a bazsalikomnak köszönhetően, a Döbleces almás meglepetése tökmaggal és a Csokis kaland klasszikussága tetszett. Az idei versenyen esztétikusabb és ízletesebb tortákat kóstolhattunk az előző évekhez képest." A verseny szakmai partnere, az MDOSZ, képviseletében Szűcs Zsuzsanna kiegészítette ezt azzal, hogy "olyan édességekkel találkoztunk, amelyek bebizonyították, hogy az egészséges táplálkozás kedvéért nem kell lemondanunk az ízek élvezetéről. Hiszen a korszerű alapanyagokból készült sütemények mértékletes fogyasztása része lehet az egészségtudatos étrendnek."

Jókuti András szerint "az első forduló óta sokat csiszoltak a döntős tortákon. Egyrészt, hogy a verseny elvárásainak megfeleljenek, másrészt kifejezetten ízben, élményben és esztétikumban gazdagodtak a torták." Míg Vadon János örült, hogy "a pályaművek között volt egy csokoládétorta, mert az elmúlt években több innovatív tortát láttunk, de én szeretem a hagyományos ízeket is. Szerintem a cukorbetegeknek leginkább a csokoládé hiányzik."

Pataki János cukrászmester kiemelte, hogy üdítő meglepetés érte idén: "Három év távlatából idén karakteresebbek az ízek, de még mindig azt gondolom, hogy a bátrabban csökkenthetik a cukrot helyettesítő hozzávalókat a kollégák."

Hallgatva a nagyközönség igényére, 2014. augusztus 19-20 között nemcsak bemutatják a nagyközönség számára "Magyarország Cukormentes Tortáját", hanem az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közzéteszi a torta receptjét is. Ez az édesség nem csak a cukorbetegek választása lehet, hanem mindazoké, akik úgy szeretnék az ízeket élvezni, hogy eközben odafigyelnek arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit esznek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra