Az evőpálca megakadályozza az elhízást

Igen kevés japánnak van csak súlyproblémája: a lakosság mindössze 3,6 százalékának magasabb a BMI indexe 30-nál. Kutatások azt mutatják, hogy ez összefüggésben lehet az étkezési szokásokkal. És nem csak azzal, amit elfogyasztanak (az eddig is világos volt), hanem azzal, ahogyan az ételeket elfogyasztják.

A különböző étkezési szokásokat jól feltárta munkatársaival Brian Wansink, a Cornell egyetem táplálkozástudománnyal és fogyasztói magatartással foglalkozó professzora. Egy egyedülálló 2006-os tanulmányban 85 táplálkozási szakember vett részt abban a kísérletben, amelynek során különféle méretű edényekben kaptak fagylaltot elfogyasztásra. Ha nagyobb edényt kaptak, akkor a résztvevők 31 százalékkal többet vettek ki maguknak. Egy nagyobb kanál használata pedig 14,5 százalékos adagnövekedéssel járt. Ez még akkor is elég látványos, ha a megállapítás nem volt statisztikailag szignifikáns. A kísérlet eredménye mindenképpen arra utal, hogy egy kisebb, így kevésbé hatékony eszköz felhasználása potenciálisan csökkenti az elfogyasztott élelmiszer mennyiségét.

evőpálca
Evőpálcával étkezve van rá idő, hogy kialakuljon a jóllakottságérzés a túl sok kalóriabevitel előtt

Egy másik tanulmányban ugyanezek a kutatók az étkezési viselkedés és a testsúly közötti viszonyt értékelték az Egyesült Államokban egy "all you can eat", azaz "annyit ehetsz, amennyit csak akarsz" típusú kínai ételekkel megrakott svédasztalnál. A tanulmány a következőképpen készült: 22 képzett megfigyelő kódolta 213 véletlenszerűen kiválasztott vendég viselkedését 11 svédasztalos rendszerben működő kínai étteremben. A megfigyelők beültek az étterembe, és rögzítették a vendégek viselkedését. Vizuálisan is értékelték a büfében étkezők korát, magasságát és testsúlyát.

Kiderült, hogy a magasabb BMI-értékű vendégek szignifikánsan kevésbé voltak hajlamosak evőpálcát használni, s inkább villát választottak. Mindemellett ezek az emberek nagyobb valószínűséggel használtak nagyobb tányérokat, és választottak olyan ülőhelyet, amelyről közvetlenül rá lehetett látni a svédasztalokra. Bár a bizonyítékok nem meggyőzőek, de mindenképpen arra utalnak, hogy a kevésbé hatékony étkező eszköz (például a pálcika) használata a kisebb elfogyasztott adagokkal és a testtömeggel társítható.

A japán emberek élnek a legtovább a világon, s ezt részben étkezési kultúrájuknak köszönhetnek. Omega 3-dús étrendjükben a párolt zöldségek és halak dominálnak, még a gyorséttermi fogásokat is saját konyhájukhoz adaptálták. Részletek!

Ha valakinek a pálcika használati képessége nagyon korlátozott, akkor minden bizonnyal kevesebb ételt fogyaszt ezzel az evőeszközzel, mint azzal, amelyet megszokott. A fogyasztás lassabb üteme ugyanis lehetővé teszi, hogy a jóllakottság jelei azelőtt megjelenjenek, hogy a tányérról az utolsó falat is eltűnne, így a jóllakottság miatt a további táplálékfelvétel jó eséllyel leáll. Így aztán annak, aki kíméletesen akar fogyókúrázni, biztosan megér egy próbát, hogy pálcikával álljon neki az étkezéseknek.

Forrás: PLOS.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra