Az alultápláltak egyenek hüvelyest

800 millió éhező számára jelenthetnek megoldást a hüvelyes növények, mivel olyan mennyiségben tartalmaznak fehérjéket és egyéb fontos tápanyagokat, hogy már kis adagjuk is képes biztosítani az emberek táplálékszükségletét.

A Comprehensive Reviews in Food Science and Food Safety című újság aktuális számában megjelent cikk szerint a fejlődő országokban egyre nagyobb gondot jelent az, hogy megfelelő mennyiségű, és tápértékű ételt biztosítsanak a nagy népességszaporulat miatt egye sokasodó éhező számára. A legnagyobb gondot a fehérjebevitel alacsony szintje jelenti ezekben az országokban.

A népességnövekedés mellett az is hozzájárul az éhezéshez, hogy az emberek félnek a fertőzött területekről származó növényektől, illetve az is, hogy tudatosan pusztítják el a még tűrhető termőképességű földeket is (például esőerdők).

Számos vad, azaz nem nemesített hüvelyes növény lehetne megfelelő táplálék a fejlődő országokban, azonban sajnos ezek is elpusztulnak a vad területek felégetésével. Ezek a növények amellett hogy ételként funkcionálhatnának, gyógyszerek alapanyagául is szolgálhatnának.

Táplálkozási szakértők szerint, az olyan hüvelyesek, mint például a Sesbania, a Mucuna, vagy éppen a Canavalia megfelelő termesztési körülmények esetén betevő falatot jelenthetnének az emberek, és a tenyésztett állataik számára egyaránt, legalább részben megoldva ezzel a fejlődő országokban tapasztalható éhínség problémáját.

"További kutatások szükségesek ahhoz, hogy felmérjük az összes vad hüvelyes növény tápértékét, és fel tudjuk használni őket, mint élelmiszer alapanyagot" - nyilatkozta a kutatás vezetője, Rajeev Bhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra