Az állandó éhség okai

Vannak napok, amikor már egy órával a reggeli vagy egy bőséges ebéd után is úgy érezzük, hogy rettenetesen éhesek vagyunk. Ennek hátterében hormonális okok állhatnak, érdemes tehát tisztában lenni az alábbiakkal.

Túl sok szénhidrát

Milyen következményekkel járhat, ha túl kevés szénhidrátot fogyasztunk? Részletek itt.

A szénhidrátfogyasztás régóta a jóllakottság szinonimája, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szénhidrátot eszünk. A finomított szénhidrátok, mint a fehér lisztből készült kenyér és tészta vagy a fehér rizs nagyon hirtelen emelik meg a vércukorszintet. Amikor pedig vércukrunk leesik, akkor nagyon éhesek leszünk, és általában még több szénhidrátot vagy édességet kívánunk. Ezt elkerülendő érdemes inkább teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret és tésztát, vagy barna rizst fogyasztani, hagyományos burgonya helyett pedig átszokni az édesburgonyára.

Túl kevés fehérje

Afehérjekomplex tápanyag, amelynek megemésztése hosszabb időbe telik. Ennek köszönhetően tovább marad a gyomorban és hosszabb időre jóllakat, éppen ezért érdemes figyelni rá, hogy mindegyik főétkezésünk tartalmazzon fehérjét. Így elkerülhetjük, hogy az egyes étkezések között megéhezzünk, emiatt pedig túlegyük magunkat.

Kiegyensúlyozott táplálkozással elkerülhetjük a folytonos nassolgatást
Kiegyensúlyozott táplálkozással elkerülhetjük a folytonos nassolgatást

Túl kevés zsír

A zsírfogyasztás növeli a teltségérzetet, ráadásul a fehérjéhez hasonlóan a zsírok megemésztése is hosszabb időt igényel. Persze, nem mindegy, hogy milyen fajta zsírt fogyasztunk - és mennyit. A kókuszolaj, az olívaolaj, az avokádó és az olajos magvak mértékletes, de rendszeres fogyasztása segít felvenni a harcot a konstans éhségérzet és a falási rohamok ellen.

Túl kevés rost

A rostok amellett, hogy telítenek, nagyon fontosak, hogy emésztésünk megfelelően működjön, és emésztőrendszerünk egészséges legyen. A zöldségekben van a legtöbb rost - ideális esetben a főétkezéseknél az elfogyasztott ételmennyiség felét zöldségeknek kellene kitenniük. Nyersen, főzve, párolva - lényeg, hogy együnk belőlük minél többet, mert a bennük lévő víz és rost segít, hogy sokáig jóllakottnak érezzük magunkat.


Túl sok gyümölcs

A rendszeres gyümölcsfogyasztás nagyon fontos, viszont több okból is érdemes mértékletesnek lennünk. A gyümölcsökben található fruktóz is okozhat vércukorszint-ingadozást, éppen ezért naponta egy-két adagnál többet ne együnk belőlük. Ezen felül fontos, hogy rosttal és fehérjével együtt fogyasszuk a gyümölcsöket, mert csak így csillapítják az étvágyat hosszú távon.

Forrás: healthista.com

Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +15 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szombaton délelőtt Zömében erősen felhős lesz az ég, helyenként szakadozhat fel a felhőzet, a köd, ködfelhőzet északon, északkeleten lassan oszlik fel.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag