Árt a fogaknak a narancslé?

Az általános orvosok dicsőítik a nedűben rejlő vitaminokat és egyéb értékes növényi összetevőket. A fogorvosok azonban ennek ellenére eltanácsolnak a fogyasztásától - írja az erdély.ma.

Nem újdonság, hogy a fogzománcnak árt a sav. Eddig azonban úgy hírlett, a nyál megakadályozza, hogy a fognak bántódása essék. Amerikai kutatók most ennek az ellenkezőjéről számolnak be. Eredményeik bizonyítják, hogy a narancslében található savak sokkal inkább kikezdik a fogzománcot, mint a vitatott peroxidok, amelyeket egyes fehérítő fogkrémek tartalmaznak.

Fogszuvasodás

A fogzománc a legkeményebb anyag, amelyet az emberi szervezet elő tud állítani. A kutatók néhány zománcszilánkot tettek próbára a laboratóriumban. Egy részüket hatszázalékos hidrogén-peroxid-oldatba mártották, a többit narancslébe. Húsz perc elteltével a töredékeket nyálba tették, majd ismét narancslébe, illetve savba, és ezt a folyamatot többször megismételték.

A kísérlet végén megvizsgálták a fogzománc keménységét, és mikroszkóp alatt is szemrevételezték a szilánkokat. A narancslé a fogzománc keménységét nyolcvannégy százalékkal csökkentette, és felületét is felmarta. A peroxidba mártott minták ezzel szemben nem szenvedtek el nagyobb kárt, mint a kontrollszilánkok, amelyek enyhe sóoldatban tengődtek.

A fogorvosok a Journal of Dentistry című szaklapban összefoglaltak néhány javaslatot a gyümölcsléfogyasztók számára. Először is a lét gyorsan le kell nyelni, hogy ne érintkezzen a szükségesnél tovább a fogakkal. Ezen kívül ajánlott napi kétszer fluoridtartalmú fogkrémmel fogat mosni, de semmi esetre sem rögtön az ivás után, hanem kellő várakozási idő elteltével - de leginkább előtte.

"Nem tudjuk, hogyan lehetne megakadályozni a zománcréteg pusztulását" - írta Yan-Fang Ren, a rochesteri Eastman Institute for Oral Health kutatója a cikk összefoglalójában, amelyet a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de)

Mindenesetre aki naponta szeretne narancslevet inni, az jól teszi, ha lehetőleg minél kevesebbszer teszi ki fogait a savtámadásnak, és rendszeresen megmossa azokat.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra