Arcunkon látszik, hogy mit ettünk

Behalványíthat minket, ha előző este túl sok koktélt ittunk, de azt vajon tudtuk, hogy a tejeskávétól karikásak lehetnek a szemeink? És azt, hogy ráncos lehet a homlokunk a csokoládétól? Számos ételnek és italnak azonnal észlelhető hatása van bőrünkön és arcunkon.

Boros arc

Tipikus tünetek: hangsúlyosabb vonalak és vörösség a szemek között, hervatagabb szemhéjak, megnagyobbodott pórusok, szárazabb bőr, halványabb vonalak az orcákon, vörös orcák és orr, erősebb nazolabiális (az orr csücskétől a száj széléig húzódó) redők.

Ez az arctípus igen jellegzetes azon nőknél, akik esténként általában megisznak 1-2 pohár bort, bár ezen tüneteket bármelyik alkoholtípusra jellemzőek lehetnek. Az alkohol dehidratálja a bőrt, ez erősíti az arc redőit és vonalait. Az alkohol cukortartalma pusztítja a fehérjekollagént is, emiatt lesznek nagyobbak a pórusok és emiatt változik meg a szemhéj jellege is. Egyes módszerek szerint a szemek közti terület a májjal kapcsolatos, azon nőknél pedig, akiknek a mája nehezebben dolgozza fel az alkoholt, gyakrabban látni vörösséget vagy mélyebb redőket a szemöldökök között.

Brad Pitt nem ismeri fel az arcokat Az amerikai színész ugyanis azt állítja, hogy még akkor sem emlékezne az arcunkra, ha szemtől szemben beszélgetett volna velünk. Ez pedig állítása szerint nem azért van, mert nagyképű hollywoodi sztár, hanem azért, mert arcvakságban szenved. Mi ez a betegség? A májterheltséget a nyelv lilább színéből is lehet észlelni. Tanácsos lehet ezen tüneteket úgy enyhíteni, hogy első körben három hétig teljes alkoholmentességet tartunk, majd utána jóval kevesebbet iszunk, mint addig. Az idő 80 százaléka alatt nem iszunk, amikor pedig igen, akkor is a kisebb cukortartalmú borokra (sauvignon blanc, pinot grigio, merlot, pinot noir) fókuszálunk.

Cukros arc

Tipikus tünetek:vonalak és redők a homlokon, ráncok a szemek alatt, beesett arc, vékonyabb bőr, enyhén szürkés/fehéres bőrárnyalat, kiütések.

Boros, tejes, cukros: az Ön arca milyen?

Boros, tejes, cukros: az Ön arca milyen? Ha sok cukrot és feldolgozott szénhidrátot fogyasztunk (például süteményeket vagy rizst), akkor bőrünk nehezen tudja fenntartani fiatalos külsejét. A cukor hatására ugyanis az extra glükóz hozzákapcsolódik a kollagénhez , így a ruganyosabb kollagénrostok merevvé válnak. Emiatt a bőr elvékonyodik, megnyúlik, elkezdünk idő előtt ráncosodni, főként a szemeink alatt, ahol a bőr a legfinomabb, és a bőrváltozás a legjobban látható. A homlokon gyakran láthatóak emésztési problémák - például ráncok, redők formájában.

A túl sok cukor hatására testünk zsíreloszlása is megváltozik, ezért esik be a cukorevők arca, mert az arcról levándorol az a zsír, amitől teltebb, élettelibb külsőnk lehetne. Arcszínünk változását az okozza, hogy a sok cukor hatására szervezetünk több inzulint termel, így a kortizol nevű stresszhormon mennyisége is fokozódik. Mivel a kortizol azt az üzenetet adja testünknek, hogy a vérnek máshova kell áramolnia, az arc véredényei összeszorulnak, így halványodunk.

Tejtermékes arc

Tipikus tünetek:bedagadt szemhéjak, táskás, karikás szemek, fehér pöttyök és duzzanatok az állon.

Ha a fenti tüneteket tapasztaljuk, akkor testünk nehezen emészti meg a tejet, illetve a tejtermékeket. Ez azért van, mert szervezetünkben nincsenek meg azok az enzimek, amelyek a tejtermékekben lévő laktózt le tudnák bontani. Egyes esetekben ez úgy jelentkezik, hogy tejivás után enyhe hányingerünk van, többet böfögünk, de az is előfordulhat, hogy semmilyen tünetet nem tapasztalunk.

Ilyenkor az is lehet, hogy immunrendszerünk gyulladáskeltő vegyületeket juttat a testünkbe, amelyek arcunkon többféleképpen jelentkezhetnek: táskás szemeket, karikás szemeket vagy duzzadtabb szemhéjakat. A tejtermékekben található hormonok és vegyületek emellett megzavarhatják testünk progeszteron - és ösztrogénháztartását is, ami miatt pórusaink eltömődnek, a baktériumok pedig jobban elszaporodhatnak rajtunk.

Gluténes arc

Tünetek: duzzadt, vöröses orcák, sötét elszíneződések vagy foltok az állon.

Sokan érzékenyek körülöttünk a gluténre , a búzában, árpában vagy rozsban megtalálható fehérjére. Ezen fehérje nagyban megnöveli a szervezet gyulladási válaszát, ezért puffadhat, dagadhat meg az arc. Ennek hatására a bőr pigmentációja is változik, emiatt lesz idősebbnek tűnő, foltos, illetve helyenként sötétebb a bőr. A gluténválasz az immunrendszert is megterheli, ez a szaporítószerveknek megfelelő helyen, az állakon is látszódhat.

Azon páciensek, akik bőrpírral ( rosacea ) küzdenek, jelentős javulást tapasztalhatnak, ha a glutént teljes egészében száműzik étrendjükből. Ez a legjobb tanács, ami adható: hagyjuk el a glutént, igyunk több vizet, fogyasszunk több rostot - ilyenkor eltűnik az arcduzzanat, egészségesebb színű lesz a bőr is.

Forrás: www.dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra