A multivitaminok szedése nem előzi meg a rákot és a szívrohamot

Több mint 180 ezer ember adatainak elemzése alapján állapították meg amerikai kutatók, hogy a multivitaminokat szedők és azokat nem szedők körében ugyanolyan arányban fordul elő a rák, illetve a szívroham miatti halálozás."Az embereknek meg kell érteniük, hogy ezen vitaminok szedése önmagában nem elegendő a betegségek megelőzéséhez" - hangsúlyozta Jennifer Hsiang-Ling Lin, a bostoni Brigham és Női Kórház kutatója.

Vitaminok és ásványi anyagokNéhány kisebb tanulmány eredménye szerint ha nem is a multivitaminok, de egyes specifikus vitaminok szedése némi védőhatást jelentett a későbbi életkorban kialakuló rák és a szívbetegségek ellen. "Ezek a vizsgálatok azonban alultáplált emberek bevonásával készültek, nem olyan, általában véve egészséges felnőttek körében, mint az amerikaiak" - tette hozzá Song-Yi Park, a Hawaii Egyetem munkatársa, a tanulmány társszerzője.

Lin szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több mint fele szed multivitaminokat étrend-kiegészítőként, mert úgy vélik, ezzel megelőzhetik a krónikus betegségeket.

A követéses vizsgálatába 82 ezer férfit és mintegy 100 ezer nőt vont be, akik átlagos életkora 60 év volt. Az átlagosan 11 éves követési idő végén megnézték, hogy hányan és milyen okból haltak meg. A rendszeresen multivitamint szedő, valamint nem szedő embereknek is mintegy 6 százaléka halt meg ez alatt szívbetegségben, öt százaléka rákban és négy százaléka egyéb ok miatt. A multivitaminok tehát nem használtak, igaz nem is ártottak az azokat szedőknek.

A tanulmány az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban jelent meg.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra