A kevés alvás eddig nem ismert hatása

Ma már köztudott, hogy a felnőtteknek legalább napi 7-9 óra alvásra van szükségük ahhoz, hogy megőrizzék egészségüket. Mégis a többség ennél sokkal kevesebbet alszik, ami viszont több gyorséttermi fogás fogyasztására veszi rá az embereket. Ráadásul, akik későn fekszenek és kelnek, még több rossz minőségű élelmiszert esznek meg.

Egy friss kutatásban 96 egyébként egészséges, 18-50 év közötti felnőtt vett részt, akik átlagosan 6,5 órát vagy többet aludtak. A kísérlet során a résztvevők alvását aktigráffal vizsgálták hét napon keresztül, elemezve élelmiszer-bevitelüket, fizikai aktivitásukat és a cirkadián ritmusukat .

Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik későn feküdtek le és nagyjából 6,5 órát aludtak, sokkal több gyorsételt ettek, és kevesebbet mozogtak. A kutatást vezető Dr. Kelly Glazer Baron szerint ez a felfedezés segíthet a járványszerűen terjedő elhízás csökkentésében.

Ha keveset alszunk, hamarabb nyúlunk a gyorséttermi ételekhez

Korábban már megállapították, hogy a test alvás-ébrenlét ciklusa hatással van az étkezési szokásokra, úgy, hogy hatást gyakorol az anyagcserére – növelve az elhízás veszélyét. Ami a gyorséttermi ételeket illeti, néhány alaklommal fogyasztva nem kerülünk életveszélybe, de hosszú távon problémás lehet a rengeteg szénhidrát-, cukor-, zsír- és sóbevitel.

Sokáig tartotta magát az elképzelés, hogy az egészségtelen gyorséttermi fogásokról az akaraterő hiánya miatt nem vagyunk képesek leszokni. A tudósok most egy ennél sokkal furcsább magyarázattal álltak elő. Részletek!

A rossz alvási szokások mindemellett mentális panaszokhoz és szívproblémákhoz is vezethetnek. Egy kutatás megállapította például, hogy azoknál, akik kevesebb, mint hat órát alszanak, négyszeresére nő az esély, hogy 14 éven belül valamilyen komoly betegség miatt életüket vesztik. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a jó alvás élet-halál kérdése.

Forrás: medicaldaily.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra