A hiszékenység zsibvásárosai - Jól "megél" az áltudomány

Az éhező család tragédiája ráirányította a figyelmet, mennyire naivak vagyunk. Hétköznapjainkat átszövik a különböző téveszmék és áltudományok, amelyek egyetlen közös jellemzője, hogy nagyon kényelmes hinni bennük. Viszont éppen emiatt veszélyesek.

A böjtölésbe belehalt asszonnyal kapcsolatban a legerősebben az a hír tartotta magát, hogy a família fényevő volt. Azok, akik ebben hisznek, állítják, hogy nincs szükségük ételre, mivel ők a fény energiájából táplálkoznak. A fényevőtanok hirdetői szerint a legfontosabb táplálkozási szerv nem a gyomor, hanem a tüdő. Sokan persze mosolyognak ezen, ám vannak, akik számára ez hihető. Mint ahogy a védőoltás elutasítása is egyes szülők számára hozzátartozik a természetes életmód követelményeihez. Három évvel ezelőtt egy vámosszabadi házaspár állította, hogy tudnak ők a kötelező vakcinák helyett más gyógymódot is, s csak a tisztiorvosi feljelentés hatására engedték beoltani négyéves kislányukat.

A gyerekek Magyarországon egyébként is ki vannak szolgáltatva szüleik meggyőződésének. A Jehova Tanúi vallási közösség tagjai például elutasítják a vérátömlesztést, s ez ellen az orvosok semmit sem tehetnek. Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára elmondta: nem tartják számon az ilyen eseteket, de ha a szülők aláírják az ilyenkor szükséges nyilatkozatot, a felelősség már nem is a gyógyítóké. Arra a felvetésre, hogy egy életmentő beavatkozás elmulasztása nem ellenkezik-e a hippokratészi esküvel, a főtitkár azt felelte: a törvény betűje kötelezőbb érvényű a fogadalomnál. Ezért ha egy orvos a szülők hivatalos formában jelzett tiltása ellenére cselekszik, vét az egészségügyi szabályok ellen.

Természetesen veszélyes eszméket nem csak hitbéli meggyőződésből lehet meríteni. A betegek reménykedése is képes arra, hogy hihetővé tegye a bizonyíthatatlant. Az újságokban ezekben a napokban is hirdetik azt a karkötőt, amely állítólag minden fájdalmat megszüntet, az interneten pedig egy amerikai üzletembertől lehet rendelni diklór-acetátot, amelyet sokan daganatsorvasztó rákellenes csodaszernek tartanak. Tudósok hiába állítják, hogy a kérdéses hatóanyag a beteg sejtekhez el sem jut, mivel szabad savként megreked a gyomorban, s ráadásul idegkárosodást is okozhat, mégis reménykedők ezrei rendeltek már belőle.

A hiszékenység fő motivációja természetesen a kétségbeesés, ám Bencze Gyula, a Tényeket Tisztelők Társaságának alapító alelnöke állítja: a magyar oktatás és ismeretterjesztés hiányosságai is közrejátszanak abban, hogy szinte nincs olyan butaság, amely meg ne találná célközönségét. "Sok ember nem képes kritikusan gondolkodni - jelentette ki. - Pedig ahhoz, hogy felismerjük a lehetetlent, még csak tudományos előképzettség sem kell. A különböző sarlatánok persze tudják, hogy az emberek mit akarnak hallani, s képesek arra, hogy a legnagyobb sületlenségeket is megmagyarázzák. Engem például az bosszant a legjobban, ha valaki azzal magyarázza a sikertelenségét, hogy az illető nem hisz a módszerben. Ki hallott már olyanról, hogy egy műszaki üzletben azt mondják egy rádióra, azért nem működik, mert a vevő nem hisz benne?!"

A hiszékenyek is egy piaci réteget képviselnek. A különböző ezoterikus szolgáltatások ideológiai máza mögött ugyanis szinte mindig ott lapul az anyagi haszonszerzés szándéka. Nagy divat például a földsugárzások feltérképezése. A "szakember" a csak általa ismert szerkentyűvel végigjárja a lakást, s 10-15 ezer forintért megmondja, melyik bútort hová kell tenni. Härtlein Károly fizikus szerint a különböző hiedelmek megerősödésében a média is hibás. "Az még hagyján, hogy egy kereskedelmi televízióban arról beszélnek, idegen nők melleinek nézegetésétől harmonizálódik a férfiak szívműködése, de az mégiscsak elképesztő, hogy a közszolgálati médiumok is népszerűsítik az áltudományokat. A Magyar Rádió éjszakai műsorai között például sokáig volt egy ezoterikus adás, amelyben egy önjelölt csodaguru azt nyilatkozta, hogy ő az emberek hangjából képes betegséget diagnosztizálni, s ha ezt a felvételt megfelelő zenével vegyíti, akkor az gyógyító hatású is lehet. Ha ezt valaki elhiszi, s emiatt nem megy orvoshoz, akkor ez borzasztó veszélyes. Sokan persze tudják, hogy amit hallanak, az túl van a hihetőség határán, de mi magyarok már csak olyanok vagyunk, hogy hiszünk a kiskapukban. Az élet tele van ilyenekkel, gondolják sokan, miért ne lehetne a tudomány falán is egy-kettő?" (Dián Tamás)

x

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra