A csokinyúl a legnagyobb kedvenc

A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyihoz hasonló húsvéti forgalomra számít az idén - közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke.

Mire számítanak az édességgyártók húsvétkor?

A szövetség a Nielsen legfrissebb adataira hivatkozva a közleményben ismertette, hogy a magyarok a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vásároltak, ami 20 százalékos emelkedés 2016-hoz képest. A húsvéti időszakban a szezonális édességekből származó árbevétel 28 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest, elérte a 4,5 milliárd forintot.

Mennyi idő kell, hogy ledolgozzunk egyetlen csokitojást? Egy húsvéti csokitojás ledolgozása négy óra gyaloglásba kerülhet. De kemény "metabolikus edzéssel", akár 15-20 perc alatt is leadhatjuk a bevitt pluszenergiát .

900 tonna csokinyúl fogyhat húsvétkor, húsvét csokoládé édesség cukor csoki csokitojás
10 százalékkal kevesebb lesz a cukor a csokinyulakban

Sánta Sándor közölte, hogy a teljes éves magyar édességpiac forgalma tavaly több mint 200 milliárd forint volt, az idén ezt valamivel meghaladó - becslésük szerint 2-3 százalékkal növekvő - összegre számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a magyar forgalom több mint 80 százalékát fedik le. Kiemelte, hogy az édességgyártók számára a húsvét általában még a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék iránt , amelyekből az eladás mennyisége akár ötödével is meghaladhatja a decemberi időszakot.

A nyúl a legnagyobb kedvenc

A legkedveltebb figura húsvétkor már négy éve a csokinyúl, de favoritnak számít a tojás, a kacsa, a bárány és a csibe is. A húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti kereslet is megnő, másrészt maga a cukorka piac is jobban teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az innovációknak köszönhetően - tette hozzá.

Rámutatott arra is, hogy a fogyasztók egyre nyitottabbak a magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített, magasabb árkategóriás termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is folyamatosan a minőség felé tolódott el. Emellett egyre nagyobb teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a cukor-, laktóz- és gluténmentes termékek is, és várható hogy a kereslet tovább nő ezek iránt.

Csökkentik a cukormennyiséget

A közleményben kitértek arra is, hogy egy európai keretmegállapodás szerint 2020-ig 10 százalékkal csökkenteni kell az élelmiszeripari termékek hozzáadott cukortartalmát. Az édességgyártók, az Élelmiszerforgalmazók Országos Szövetségével közösen, önkéntes vállalásokkal már elkezdték a csökkentést.

Csoki és alkohol: ennyit szabad fogyasztani A magas kakaótartalmú, fekete csokoládéról és a vörösborról igazolták, hogy érvédő hatásuk van, ezért mértékkel fogyasztásukat javasolja a Magyar Kardiológusok Társasága. De mennyi túl sok ezekből?

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra