2600 kilót fogytak! - Ki lett a Közösen könnyebb verseny győztese?

Majdnem 250 csapat nevezett be az idei "Közösen-könnyebben" életmódváltó, munkahelyi csapatversenybe, és a versenyzők jóval fittebbek, könnyebbek és egészségesebbek lettek.

A versenyzők összesen 2603 kg testsúlytól, átlagosan pedig több mint 1,74 kg-tól szabadultak meg. A legnagyobb testsúlycsökkenést elérő versenyző a záró mérlegelésen 25,4 kg-mal mérlegelt kevesebbel, mint a verseny elején. A 10 kg-nál is többet tudtak leadni a súlyukból 37-en.

A legnagyobb testzsír százalék csökkenést elérő versenyző eredménye 21,7-el kevesebb testzsír százalék.

A derékbőségükből összesen 3796,3 cm-t, azaz körülbelül 38 méter veszítettek a résztvevők. A legnagyobb csökkenést elérő versenyző eredménye 28 cm volt.

A résztvevők csípőmérete 3079 cm-t, azaz 31 métert csökkent, a legnagyobb csípőméret csökkenés 21 cm volt.

A 200 munkahely majdnem 2000 versenyzőjének a fittségi indexe is javult: a férfiak 77 százaléknál a nők 72 százalékánál volt pozitív változás ebből a szempontból.

Nézze meg a tavalyi verseny eredményhirdetését!

A jelentkezők 68 százaléka nő, 32 százaléka férfi volt. Ez utóbbiak aránya jóval magasabb, mint a korábbi években! - emelik ki közleményükben a szervezők.

Változott a résztvevők életkori megoszlása is. Több fiatal nevezett a versenyre, hiszen 30 éves vagy annál ifjabb volt a kérdőívet kitöltők 30 százaléka.

A verseny fődíja egy wellness hétvége a győztes csapat számára a ráckevei Kék Duna Wellness Hotelben.

A NIKE Magyarország Kft., az Unilever Magyarország Kft., a Personal Best Kft., a Budapest Sportiroda, a Biopont Kft., és az SH Shop Kft. saját termékéből ad ajándék-zsákot, vásárlási utalványt egy-egy kiválasztott csapat tagjainak.

A főtámogató az ÖM Sport Szakállamtitkársága jutalmazza a 4 egyéni legjobb életmódváltót és a legeredményesebb minisztériumi csapatot is. A szervező Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület és az OEFI szintén ad át különböző díjakat a résztvevő csapatoknak.

Összesen 10 munkahely, vállalat csapata, illetve egyéni versenyzője kap díjat kiváló teljesítményük elismeréseként.

A legjobb 3 csapat:

Ganz-trans-formens (CG Electric Systems Hungary Zrt.)

FDC (IBM Hungary ISSC Kft.)

Kék buborékok (R. W. Bautech Hungary Kft.)

A legjobb "sportközösség": Fitt@ (Országos Epidemiológiai Központ)

A legjobb "minisztériumi" csapat (Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárság)

A legtöbb kilót "eldobott" csapat (Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal)

Az életmódváltó verseny, és így a versenyzők segítői és támogatói a féléves időtartam alatt is:

ÖM/Sport Szakállamtitkárság

Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület

Országos Egészségfejlesztései intézet

Magyar Szabadidősport Szövetség

Personal Best Kft.

Buda Fitness Kft.

Kék Duna Wellness Hotel

Nike Magyarország Kft.

Unilever Magyarország Kft.

Budapest Sportiroda

Biopont Kft.

SH Shop Kft.

Médiaunió

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra