Köszvényes betegek étrendje: 5 recept

A köszvénynek nevezett fájdalmas ízületi gyulladás kialakulhat öröklött hajlam alapján, de "szerezhető" is fehérjében túlontúl gazdag táplálkozás során. Nézzük, megelőzhető-e a köszvény diétával, és mi segíthet, ha már megvan a baj!

Úri betegség?

Sokak által csak regényekből ismert betegség a köszvény, amely nagyon fájdalmas, lokális ízületi gyulladásként jelentkezik, leggyakrabban a lábfej, az öregujj-lábközépcsont elváltozását, gyulladását okozva. Az anyagcsere-betegségek egyike, amelyet a vérben lévő húgysav magasabb szintje, illetve emiatt a nátrium-urát kristályok lerakódása okoz az ízületekben. Kifejlődése hátterében állhat az öröklés és a helytelen életmód, így a túlzottan bőséges, fehérjében gazdag táplálkozás és az alkoholfogyasztás is. A húgysav szintje akkor lesz rendellenesen magas, ha a vesék nem tudnak elegendő mennyiséget eltávolítani a vizelettel. A köszvényes beteg étrendjének összeállításában ezeket a tényezőket szem előtt kell tartani.

A szakemberek szerint a köszvény kialakulását életmódi okok is elősegítik: a hús és a belsőségek, valamint az alkoholfélék túlzott fogyasztása hajlamosít a megbetegedésre. Emiatt lehetséges, hogy a középkor évszázadaiban a legelterjedtebb betegségek egyike volt. Ha hinni lehet a feljegyzéseknek és az azokra épülő történelmi regényeknek, a várurak, nagybirtokosok nagy többsége szenvedett tőle. Nem véletlenül, hiszen sok-sok húst, köztük rengeteg vadhúst ettek (a zöldségköret még annyira sem volt divat, mint manapság), és kedvtelésből vagy a rossz minőségi vizeket kerülve, de többnyire borral öblítették le.

Kevesebb purint!

Étrendi javaslatok A köszvény kifejezetten olyan egészségügyi probléma, amit a megfelelő étrend nagyban támogatni tud. Persze, csak ha valóban odafigyelünk az étkezésekre, és tudjuk, mit ehetünk vagy sem. Vegyük végig, mire is kell a diéta során figyelni! A vérben kimutatható nagyobb mennyiségű húgysav egy része a táplálékokból a szervezetbe kerülő purinból származik. A köszvényes betegnek purinszegény diétára van szüksége, amely napi 100-120 mg purinnál nem tartalmazhat többet. Igen alacsony purintartalmúak (5mg/100g) a tejtermékek, a sajt, a túró, a vaj, továbbá a saláták és a gyümölcsök. Alacsony (10mg/100g) a fehérkenyér, a burgonya, a paradicsom, a főzőtök, a karalábé, a retek, a cékla purintartalma. Ezeket tehát a köszvényben szenvedő betegek is nyugodtan fogyaszthatják. Jelentős mennyiségű (60-100mg/100g) purint tartalmaz viszont a sertés, a marha, a baromfihús, a vadhúsok, a tengeri és az édesvízi halak, a bab, a borsó és a lencse, ezért ezek fogyasztását vissza kell fogni. Igen magas purintartalma van (200mg/100g) a májnak, a vesének, az olajos szardíniának, a húskivonatokban gazdag húslevesnek és a kocsonyának.

Ezek fogyasztását tehát célszerű teljesen elkerülni a köszvényes betegnek. Korlátozni kell a zsiradékok használatát is, zsírszegény húsokat és húskészítményeket ajánlatosabb fogyasztani, célszerű a teflon edény és az alufólia használata, mert ezekkel különösen zsírszegény és mégis ízletes ételeket lehet készíteni. Az alkoholtartalmú italokat kerülni kell az e betegségben szenvedőknek, de kávét és teát ihatnak, mert az ezekben található purinokat a szervezet nem használja fel húgysavképzéshez. Az alábbiakban néhány, idevágó receptet idézünk a HáziPatika Egészségrecept rovatából, ahová többnyire olvasóink küldték el kedvenceiket.

Csalán - nem kell félni tőle!

A csalánt a népi gyógyászat a szervezet általános tisztítójaként tartja számon. Kiemelik hasznos szerepét az ízületi-, különösen a köszvényes betegségek gyógyításában. Szárítva és filterben is kapható a drogériákban, gyógynövényboltokban. Kedves olvasónk, Ica kedvenc receptjét , egy finom és egészséges csalántea készítési módját ajánljuk.

A köszvényes beteg étrendjében szerepelhetnek például salátafélék.
A köszvényes beteg étrendjében szerepelhetnek például salátafélék. Fotó: Getty Images

Gyógynövénytárunk hasábjain pedig azt az régi, jól bevált ötletet is olvashatjuk, hogy a csalánból nemcsak teát, hanem nagyon jóízű, leginkább a spenótra emlékeztető, különleges főzeléket is lehet készíteni, amely szintén hordozza a csalán köszvényellenes, jótékony hatásait is.

Spenótos sajtos batyu

Dietetikusunk szakvéleménye szerint Hamar Attiláné kedvenc receptje, a spenótos sajtos batyu a magas rosttartalma és a hús hiánya miatt köszvényeseknek ajánlható fogás. Vegetáriánusok is kipróbálhatják, zsírszegény sajttal készítve fogyókúrázók étrendjébe is illeszthető.

Zöldfűszeres sült paradicsom

Szintén Hamar Attilánétól kaptuk a zöldfűszeres sült paradicsom receptjét is. A sok növényi rost és a könnyű olívaolaj együttesen csökkenti a vér koleszterin- és ureaszintjét, így például köszvényeseknek jó szívvel ajánlható. A zöldfűszerek egyben szinte kivétel nélkül emésztést segítő, jótékony hatású gyógynövények is, a paradicsomról meg többek között azt érdemes tudni, hogy egyike azon zöldségféléknek, amelyek egészséges hatóanyagaikból, például antioxidánsaikból a sütés-főzés során sem veszítenek. Így ezt a kalóriaszegény, kellemes ízű, egészséges ételt nemcsak a köszvényesek, hanem az egészségüket megőrizni óhajtók is fogyaszthatják.

Boróka - teának, fűszernek

A boróka termése erős vizelethajtó, vese- és epekőoldó. Ismert étvágyjavító, teltségérzettel járó emésztési panaszokat csillapító, valamint húgyúti fertőtlenítő hatása. Alkalmazzák reuma, köszvény és ödéma esetén is. Gyakori alkotórésze a légzőszervi megbetegedések elleni teakeverékeknek. Jótékony hatásait teában, tinktúraként és fűszerként használva is alkalmazhatjuk. Ismerje meg!

Túrós céklafőzelék

Puskás Irénke kedvenc receptje, a túrós céklafőzelék csupa olyan összetevőt tartalmaz, amely alacsony purintartalma miatt jól használható a köszvényellenes diétában. Ne idegenkedjünk tőle, hanem bátran próbáljuk ki! Dietetikusunk szerint is ez egy érdekes recept, amely merészen kombinálja a túrót a céklával, jól használható fogyókúrában és székrekedésnél is, ha valaki nem idegenkedik az alapanyagoktól.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra