Egy mutáns gén keményíti az artériákat

Az érelmeszesedés az egyik leggyakoribb oka a hirtelen bekövetkező, gyakran halálos szívinfarktusnak. A Yale Egyetem kutatói Dr. William Sessa professzor vezetésével olyan egereken végeztek kísérleteket, melyek Akt1 génje nem működött. Amikor ezeket az egereket magas koleszterintartalmú táplálékkal etették, nagyon hamar olyan tüneteket mutattak, melyek az emberek esetében is megjelennek érelmeszesedés esetében.

"Az állatok körülbelül egyötöde valószínűleg szívinfarktus miatt halt meg. Ez valószínűleg amiatt következett be, mert az érbelhártya normális növekedéséhez szükséges Akt1 gén hiányzott szervezetükből." - magyarázta Dr. Sessa .

Az érelmeszesedés az erek krónikus gyulladásos reakciója, mely főleg a vérben szállított zsírtartalmú lipoproteinek lerakódása miatt alakul ki. Maga a meszesedés, azaz az ér falának megkeményedése a zsír- és koleszterintartalmú fehérjék lerakódása miatt következik be. Az Akt1 gén felelős azért, hogy az érbelhártyát (endothelt) alkotó sejtek megfelelő módon fejlődjenek, ugyanis ezek a sejtek szabályozzák a vérnyomást, a véralvadást, a meszes felrakódások kialakulását és nem utolsó sorban az új erek képződését.

"Felfedezésünk lényege az, hogy az Akt1 hiánya nagymértékben fokozza a hajlamot az érsérülések, valamint ezek kapcsán a meszes felrakódások kialakulására. Ennek megfelelően az Akt1 gén specifikus aktiválása csökkentheti az artériák, különösen a szívkoszorúerek falának meszesedését, valamint fokozhatja a már kialakult plakkok stabilitását. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy több olyan kutatás is folyik, mely éppen az Akt gén gátlásán keresztül kifejtett daganatellenes hatást vizsgálja, így ezen módszerek mellékhatásaiként valószínűleg jelentkezni fognak a fokozott érelmeszesedés tünetei." - hangsúlyozta Dr. Sessa.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra