Crohn-betegség: miért lett ennyi beteg?

Feltehetően a feldolgozott élelmiszerekben lévő adalékanyagok miatt a Crohn-betegség már a kisebb gyerekeket is érinti.

A korábban inkább csak tinédzsereket és felnőtteket érintő, gyógyíthatatlan Crohn-betegség évente már 150 gyermeknél jelentkezik Magyarországon, az olykor fekélyekkel is járó bélbetegséget a feldolgozott élelmiszerekben lévő adalékanyagok is okozhatják - mondta Veres Gábor, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóhelyettese.

A Crohn-betegség a bél rohamokban jelentkező, krónikus gyulladása. Kialakulásáról és veszélyeiről bővebben fenti cikkünkben olvashat!

Gyógyíthatatlan, de jól kezelhető

Veres Gábor tájékoztatása szerint a betegség főként a vékony-, illetve vastagbelet érinti, tünetei a hasmenés , a véres széklet, a hirtelen nagymértékű fogyás, a hasfájás, de az ízületi vagy májgyulladás is erre utaló panasz lehet. Ha egy gyermeknek csak kicsit fáj a hasa, és nem növekszik rendesen, akár egy év is eltelhet, mire diagnosztizálják a betegséget, pedig a súlyos szövődmények - bélszűkület, sipoly - elkerüléséért fontos minél előbb elkezdeni a kezelést - figyelmeztetett.

A Crohn-betegség évente már 150 gyermeknél jelentkezik Magyarországon
A Crohn-betegség évente már 150 gyermeknél jelentkezik Magyarországon

Pontosan nem ismert, mi okozza a betegséget, de feltételezik, hogy az ételekben lévő adalékanyagok is felelősek. A szoptatás véd, miközben növeli a kockázatot, ha a gyermek kétéves kora alatt antibiotikumot kap. A megelőzésért érdemes arra törekedni, hogy a gyerekek minél természetesebb formában kapják meg az ételt, hogy minél kevesebb feldolgozott élelmiszert egyenek. A Crohn-betegség gyógyíthatatlan, de nagyon jól kezelhető, a beteg az esetek 90 százalékában teljesen normális életet élhet - fűzte hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra